üzemanyagcella

Üzemanyagcellás autót mutatott be a Honda

2014.11.17.

Az FCV nevű tanulmány szériaváltozata 2016-tól lesz megvásárolható, Európában is.

Japánban mutatta be a Honda a legújabb üzemanyagcellás tanulmányautóját, amelyet nem túl fantáziadúsan FCV névre kereszteltek. A Honda szerint ennek az autónak a szériaérett változata váltja majd le a márka jelenlegi üzemanyagcellás modelljét, az FCX Clarity-t.

Az FCV a hidrogén és az oxigén reakciójából termel áramot, a kipufogójából ezért csak ártalmatlan vízpára távozik. Elődjéhez képest 60 százalékkal növelik meg az új tervezésű üzemanyagcella egységnyi teljesítményét, miközben a cella mérete harmadával csökkent.

A 100 kW-os legnagyobb teljesítmény a legtöbb forgalmi szituációban elegendő dinamizmust kölcsönöz majd a kocsinak, a 70 MPa nyomáson üzemelő hidrogéntank mérete 700 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé. Az elektromos autókhoz képest a másik nagy előny az, hogy egy tankolás mindössze 3 percet vesz igénybe, alig többet, mint a hagyományos autók esetében.

A Honda kifejlesztett egy eszközt, amelyet az autóhoz csatlakoztatva bárhol azonnal egy mobil áramfejlesztővé változtatható az FCV, a maximálisan nyerhető áramteljesítmény 9 kW. Így például balesetek, környezeti katasztrófák környezetében is jól lehetne használni, de akár mobil színpadok energiaellátását is meg lehet oldani vele.

Az FCV Conceptből kifejlesztett sorozatgyártású autó 2016 tavaszától lesz kapható Japánban, mielőtt Észak-Amerikában és Európában is elérhetővé válik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....