Tesla

A vártnál kisebb lett a Tesla negyedik negyedévi nyeresége

2019.02.04.

- A piaci várakozásnál kisebb negyedéves nyerségről számolt be a Tesla Inc. amerikai elektromosautó-gyártó vállalat a múlt héten.

 A decemberrel lezárt három hónapban a Tesla a 7,08 milliárd dolláros elemzői várakozásoknál magasabb, 7,23 milliárd dollár értékesítési árbevétel mellett 139,5 millió dollár nyereséget ért el, ami az egy évvel korábbi 675 millió dolláros veszteséghez képest nagy előrelépés ugyan, a piac azonban nagyobb, 182 millió dollár nyereségre számított.

A negyedik negyedévben a Tesla 5,7 százalékos bevételarányos jövedelmezőség mellett a harmadik negyedévivel nagyjából megegyező 414 millió dollár működési eredményt ért el. A nyereségre vonatkozó piaci várakozások magasak voltak annak ellenére is, hogy Elon Musk, a cég vezérigazgatója januárban már jelezte az eredmény csökkenését és a folyó negyedévre vonatkozóan is "nagyon alacsony" nyereséget helyezett kilátásba.

A Tesla a tavalyi harmadik negyedévben könyvelte el történetének legmagasabb nyerségét, 312 millió dollárt, 2003-as alapítása óta pedig mindössze négy negyedévet zárt nyereséggel. A 2018-as évet a Tesla egymilliárd dollár, a 2017-es évet pedig közel kétmilliárd dollár veszteséggel zárta. A Tesla a negyedik negyedévben 63 ezer Model 3 elektromos autót szállított le amerikai ügyfeleinek. A negyedéves beszámoló alkalmából bejelentette, hogy megkezdte a Modell 3 gyártását európai és kínai ügyfelei számára is.

Az idén 360-400 ezer, a tavalyinál 45-65 százalékkal több Model 3 autót tervez gyártani a Tesla, 2019 negyedik negyedéve és 2020 második negyedéve között pedig már el kívánja érni az évi 500 ezres gyártási kapacitást. Az amerikai fremonti gyárban a Model 3 gyártása a jövő év végére eléri a heti 7 ezret, a Sanghajban épülő Gigafactory üzemben pedig kezdetben a heti 3 ezret. A Tesla részvénye a szerdai 3,80 százalékos emelkedés után a vártnál alacsonyabb nyereség miatt a tőzsdén kívüli forgalomban közel öt százalékkal gyengült az amerikai kereskedés csütörtöki kezdete előtt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....