taxi

Vasárnaptól változnak a taxis viteldíjak Budapesten

2013.08.29.

Vasárnaptól változnak a budapesti taxizásra vonatkozó egyes szabályok, életbe lép a hatósági rögzített árra vonatkozó rendelkezés is.

    Ennek értelében a fővárosi taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. Ennek alapdíja 450 forint lesz, kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni. A jelenlegi maximált árat 1998-ban vezették be, ez 300 forintos alapdíjat, 240 forintos kilométer- és 60 forintos percdíjat állapított meg. Emelt tarifaktegóriában 420 forintos alapdíjat, 336 forintos kilométer- és 84 forintos percdíjat számolhatott fel legfeljebb a taxis.

    A szeptember elsején életbe lépő új taxirendelet nyomán eltűnnek a kedvezmények, így a ferihegyi repülőtérre utazóknál használt transzferdíj, és a szerződéses partnereknél alkalmazott kedvezményes tarifa is.

    A rendeletben szerepelnek a taxik küllemére vonatkozó előírások is, 2014 augusztus végéig minden taxinak sárgának kell lennie. At autók színváltása az éves droszthasználati engedélyek lejártával fokozatosan történik, új engedélyt már csak sárga taxik kaphatnak.
    A műszaki előírások csak később lépnek életbe: azokra, akiknek a rendelet április 18-ai kihirdetésének napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnak. A rendeletben szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kell alkalmazni. Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni.
    A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kell alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt taxiengedélyük.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....