járműgyártás

A Volkswagen Touran 15 éve: Európa sikeres német kompakt egyterűje

2018.04.07.

15 éve, 2003. márciusában indult hódító útjára a Volkswagen Touran. Azóta három generáció született a modellből, amely egyike a legkeresettebb egyterűeknek, szegmensében pedig piacvezető Európában.

Az elmúlt 15 évben közel 2,3 millió újautó-vásárló döntött a Touran öt- illetve hétüléses változata mellett. Napjainkban a Touran sokoldalú variálhatóságával, családbarát karakterével és innovatív rendszereivel hódít. Utóbbiak közül is kiemelkednek a vezetői segédrendszer elemei illetve az infotainment rendszer.

2003-as piaci bevezetése után a Touran 2006.  novemberében átfogó frissítésen esett át, amely során megkapta az első félautomata asszisztens rendszert (Park Assist). 2010-re a kompakt egyterű kiszállításai elérték az 1,13 millió darabot, a Volkswagen pedig az új márkaarculathoz igazította a Touran megjelenését és frissítette műszaki megoldásait.

Már 1,9 millió vásárló döntött a Touran mellett, amikor a Volkswagen egy teljesen új generációval állt elő, amelyet 2015.  februárjában mutatta be először a nagyközönségnek. Ez volt az első alkalom, hogy a Touran az MQB (Moduláris Keresztmotoros Platform) alkalmazásával készült. A 130 milliméterrel hosszabb és akár 62 kilogrammal könnyebb modell a legkorszerűbb segédrendszerek és összekapcsolhatósági megoldások egész sorát vonultatta fel.

Szerepelt köztük a Car-Net Cam Connect kamerarendszer is, amely a szülőknek segít szemmel tartani a hátsó sorokban helyet foglaló gyerekeket egy kamera és az infotainment rendszer kijelzője segítségével. Emellett a Touran további okos megoldásokat is kínál, mint amilyen az elektronikus hangfelerősítés rendszere. Ezzel lehetővé válik, hogy az első üléssorban mikrofon segítségével felvett üzenet a beépített hangszórók segítségével a hátsó üléssorokhoz is eljusson. Így a három üléssor sem lesz akadály, hogy mindenki megkapja a kívánt üzenet.

A jelenlegi generáció kategóriájának egyik legtágasabb csomagterével büszkélkedhet, amely öt utas mellett is akár 834 literes pakolható teret kínál. Az Isofix rögzítési pontokkal szerelt hátsó ülések és a 3 zónás automata klímaberendezés (Climatronic, a Highline felszereltségnél az alapfelszereltség része) szintén figyelemreméltó ajánlat a szegmensben. A Touran így napjaink egyik legideálisabb választása és korának egyik legátgondoltabb családi autója.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....