2018.01.23.

A motorsport bővelkedik az olyan versenyzőkben, akikben megvan a tehetség bármilyen jármű vezetésére, ám ezek közt nagyon kevés olyan akad, akik ezt újra meg újra meg is tették – és győztek.

2018.01.22.

A Ferrari a Forma–1 legrégebbi és legfontosabb csapata, amit több területen is igyekszik kihasználni. De valóban ennyivel többet érne a többieknél? Egy tanulmány most válaszolt a kérdésre!

2018.01.21.

- Versenyautót vált és a rali Európa-bajnokságon áll rajthoz az idei szezonban a korábban négy abszolút magyar bajnoki címet szerzett Kazár Miklós, aki navigátorát is lecseréli a 2018-as évre.

2018.01.21.

Az autósoknál a spanyol Carlos Sainz nyerte meg a Dél-Amerikában rendezett 40. Dakar-ralit, amelynek 14., utolsó szakaszán a kilencedik helyen végzett - a motorosoknál az osztrák Matthias a végső győztes.

2018.01.20.

Jövőre a WTCR mezőnyében is látható lesz oroszlános autó, a Peugeot elkészítette a szabályoknak megfelelő versenykivitelt.

2018.01.19.

Az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah nyerte meg a Dél-Amerikában zajló 40. Dakar-rali csütörtöki, 12. szakaszát, így csökkent az összetettben élen álló spanyol Carlos Sainz előnye.

2018.01.18.

A jelek szerint bejelentési roham jött rá a Forma–1-es csapatokra: a McLaren és a Toro Rosso után gyorsan a Mercedes is előhúzott egy bemutatódátumot a kalapból…

2018.01.18.

Lexus vadonatúj szupersportkupéja, az  LC is pályára lép majd a negyvenhatodik 24 órás nürburgringi hosszú távú versenyen (ismertebb nevén Nürburgring 24 órás futam), ami idén 2018. május 12-13. között kerül megrendezésre.

2018.01.17.

- A spanyol növelte összetettbeli előnyét a Dél-Amerikában zajló 40. Dakar-rali szerdai, 11. szakaszán - a motorosoknál az éllovas az osztrák Matthias Walkner.

2018.01.17.

A Rally Világbajnokságba (WRC) 17 éves kihagyás után tavaly visszatérő, és meglehetősen sikeres kezdő évet záró TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team a nagy-britanniai Birmingham városában szervezett Autosport International nemzetközi motorsport-kiállításon leleplezte a Toyota Yaris WRC...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....