Eddig csak számítógépről rendelhettek alkatrészt az Inter Cars ügyfelei, mától ez telefonról, vagy tabletről is lehetséges
Soha ennyi cég nem kínált még lehetőséget a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak, mint az idei áprilisi állásbörzén. Autógyártó és járműipari beszállító egyaránt ajánlotta magát, munkahelyeit vagy gyakornoki pozícióit.
A hazai Formula Student csapatok lelkes tagjainak szólt két sikeres és tehetséges magyar versenymérnök előadása a M1RA kecskeméti bázisán.
Az autóversenyzés története 1894-ig vezethető vissza. Európában a versenyzés települések között zajlott. A nyílt utakon zajló események számos sofőr, motorszerelő, néző sérülését és, vagy halálát okozták. 1903-ban a Párizs–Madrid közötti versenyeknek már annyi áldozata volt, hogy a francia és a...
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még sosem morogtam, ha egy nehéz nap után hazafelé autózva túl sokat kellett várakoznom a sorompónál. Vajon hány bosszús emberrel találkozhatnak a mozdonyvezetők nap mint nap? Mégis, Molnár Péter mozdonyvezetővel beszélgetve jó érzés töltött el, és sok...
A sharing alapú közlekedés különböző formái iránti érdeklődés alábbhagyni látszik a néhány évvel ezelőtti csúcshoz képest, ha azt nézzük, milyen gyakran olvasni ezekről a hírekben. Lehet, hogy nem ez a legjobb mérőszám, de úgy tűnik, hogy a buborék kipukkadt, és már nem izgatja úgy a...
Volt idő, amikor még egy brit autógyár neve egybeforrt a V12-vel. Azóta persze változott a világ, most mégis visszatér a legendás páros egy meglehetősen limitált széria formájában.
Van, aki nemcsak gazdag, de stílusosan lepi meg gyermekét az esküvőjén.
Az NX második generációját mutatta be a tavalyi évben a Lexus, amely Európában a márka legsikeresebb modellje. Komoly mérföldkő, de ami szerintem a legfontosabb, hogy ezzel a modellel végre a Lexus megérkezett a 21. századba. Lehet ugyan ezen vitatkozni, de a design tekintetében előremutató...
Európa legdrágább használtautóját nehéz megnevezni. Ott vannak az aukciókon értékesített ritkaságok, amik ára annyi, amennyit adnak érte, ezért egyszerűbb megoldásként a mobile.de, Európa talán legnagyobb használtautó oldalának segítségével indulunk el.