kínai gépjárműgyártás

Elon Musk szerint a kínai villanyautó-gyártók elsöpörhetik a konkurenciát

2024.01.27.

A kínai ipar kereskedelmi korlátok nélkül "el fogja söpörni" nemzetközi riválisait a Tesla vezérigazgatója szerint.

Musk egy elemzőkkel folytatott telekonferencián úgy vélte, hogy a kínai autógyárak a „legversenyképesebbek” és jelentős sikereket fognak elérni Kínán kívül a bevezetett vámok vagy kereskedelmi korlátok függvényében. „Kereskedelmi korlátok nélkül a világ legtöbb más autógyárát nagyjából lerombolják. Rendkívül jók” - fogalmazott.

Musk tavaly a magas hitelköltségekkel terhelt vásárlók megnyerése érdekében árharcba bocsátkozott, ami viszont leszűkítette a Tesla árréseit és aggodalmat keltett az értékpapírpiaci befektetők körében. A szerdai telekonferencián Musk arra is figyelmeztetett, hogy a Tesla a meglévő modellpalettájával már elérte „a költségcsökkentés természetes határát”.

A Reuters hírügynökség keddi jelentése szerint a Tesla 2025 közepén kezdené meg egy olcsó, tömegpiacra szánt kompakt crossover gyártását, hogy felvegye az árversenyt a konkurenciával. Musk szerdán ezt gyakorlatilag megerősítette azzal, hogy bejelentette, a következő generációs EV gyártását 2025 második felében kezdi meg texasi gyárában.

A stabil beszállítói hálózattal és saját bányákkal költségeiket kordában tartani képes kínai villanyautó-gyártók viszont gyors ütemben törnek előre a piacon. Azt követően, hogy éveken át tartó állami támogatással a kínai belföldi elektromosautó-piac fellendült, nagy erőfeszítéseket tesznek termelési többletkapacitásuk lekötésére külföldi piacokon. Ross Gregory, a melbourne-i székhelyű New Electric Partners tanácsadó cég szakértője szerint nagyon erős adu Kína kezében a több évtizede központi vezérléssel kiépített akkumulátor- és alapanyaggyártó infrastruktúra teljessége és rugalmas működése.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója