leépítés

Fotó: Bosch
A Bosch 2000 óta működik Bernolákovón (Cseklész, Szenci járás). Az üzem évente mintegy 250 ezer generátort újít fel, éves forgalma körülbelül 14 millió euró, nyeresége pedig hozzávetőleg 130 ezer euró. Roman Pavel, a vállalat szóvivője megerősítette, hogy a gyártást 2027 márciusának végéig fokozatosan megszüntetik, majd a telephelyet bezárják – írja a HN.
A Bosch szerint a döntés hátterében az autóipar átalakulása, a globális piac visszafogott fejlődése, valamint az erősödő ár- és versenynyomás áll. A generátorok felújítása jelentős élőmunkát igényel, ezért ennél a tevékenységnél különösen fontos a költséghatékonyság. A termelést a szerbiai Pećinciben található Bosch-üzembe költöztetik, ahol alacsonyabb fix és változó költségek mellett folytathatják a munkát.
A vállalat stratégiájának része, hogy a bernolákovóihoz hasonló kisebb telephelyeket nagyobb, már működő és hasonló feladatokat ellátó gyárakba vonja össze. Ezzel a Bosch a méretgazdaságosságból származó megtakarításokat szeretné kihasználni, hatékonyabban hasznosítaná meglévő infrastruktúráját, egyszerűsítené gyártási hálózatát, és koncentráltabban irányítaná jövőbeli beruházásait.
A bernolákovói gyár bezárása ugyanakkor nem jelenti a Bosch teljes szlovákiai kivonulását. A német vállalat 1993 óta van jelen az országban, jelenleg összesen mintegy 1200 embert foglalkoztat, éves forgalma pedig megközelíti a félmilliárd eurót.
Legnagyobb szlovákiai üzeme Nagymihályban működik, ahol több mint 800 ember dolgozik. A BSH háztartásigép-üzletágához tartozó telephelyen elektromotorokat és szivattyúkat gyártanak mosógépekhez, szárítógépekhez és mosogatógépekhez. Nagymihályban és részben Kassán kutatás-fejlesztési tevékenységet is végeznek. Pozsonyban pedig a Bosch központi kereskedelmi és adminisztratív képviselete található.
A vállalat korábban egy nagyszabású eperjesi beruházást is tervezett, amely akár négyezer munkahelyet teremthetett volna. Az elektromos kerékpárok motorjainak gyártására épülő projekt azonban végül nem valósult meg, amit az ilyen termékek iránti kereslet visszaesésével indokoltak.