Renault 8 Gordini

R8 Gordini koncepció a Renault-tól

2026.11.04.

Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását.

A Renault retro vonatán nincs fék, pár hónapja pedig azt is tudjuk, hogy a sportos hangulatot nem kizárólag az Alpine-nak tartogatják. Ennek a kettőnek az elegyéből született meg a 8 Gordini koncepció, ami értelemszerűen az 1962-es Renault 8 Gordininek állít emléket, és önti annak legendás formai jegyeit modern formába. Ez az első modell, ami már az Alexandre Malval által fémjelzett dizájn korszakból születik a Renault-nál, noha állításuk szerint nincs róla szó, hogy egy jövőbeli modellt vetítenének elő vele. Sokkal inkább egy múzeumi darabról van szó: az új flinsi múzeumban szeretnék kiállítani, ahol az eredeti 8-as is született.

Az alkotó csapat hozzátette: „Az eredeti 8-as egy visszafogott sportautó volt, amolyan munkásosztálybeli hős. Szerettük volna a koncepcióval is megőrizni ezt az őszinteséget és megközelíthetőséget. Ez nem egy kétméter széles, 1000 lóerős bestia.” Hanem egy kicsi, könnyű, ezáltal sportosan vezethető kisszedán. Mindössze 4,1 méter hosszú, ám így is 19-colos felniken ül elől, és 20-colosakon hátul. Erejét egy 270 lovas villanymotor adja. Odabent szintén az előd egyszerűségét, mégis magával ragadó sportos eleganciáját hordozza, kerek műszerekkel, a kor szellemében. Kár, hogy egyelőre tényleg csak az egykori Gordini részleg munkájának emlékére született, más terve nincs az alkotóknak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....