A Geely bemutatta a Galaxy Starshine 8 frissített változatát, s ami igazán kiemeli a modellt a globális választékből az 1725 kilométeres hatótávja.
A bíróság helybenhagyta a rendőrségi határozatot, és három hónapra eltiltotta a B kategóriás járművek vezetésétől azt a tolnai férfit, aki még az év elején vetette videóra ismerősével saját veszélyes manővereit.
A benzines, konnektoros Ford Ranger phev új színfolt a hazai haszonjármű-piacon. Az Év Magyar Autója versenyben nevezett pickup értelmes alternatívája az eddigi belépő dízelmotornak, de nem mindenkinek éri meg.
Az Európai Unióban 865 437 új autó fogyott a legrövidebb hónapban - áll az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára kedden fölkerült jelentésben.
Az ADAC szakértői végig nyomon követték az akkumulátor degradációját, amit meg is osztottak
Nagyot fordult a használtautó-piac februárban: a januári visszaesés után több mint 82 ezer személyautó talált új gazdára Magyarországon. Az adatok szerint a kereslet érezhetően megélénkült, miközben továbbra is a Volkswagen vezeti a márkák versenyét, és az is jól látszik, hogy egyre...
A vezérigazgató szerint az új A110 platform képes motort, váltót és üzemanyag tankot fogadni. Csak, ha úgy adódna.
A 2026-os GR Yaris sportmodell újabb, motorsport által inspirált fejlesztéseket kapott, amelyek a kormányzás és a jármű feletti kontroll javítását célozzák, különösen az extrém, határokat feszegető vezetési helyzetekben.
Trükkös tolvajok járják a környéket, és keresik a nyitva felejtett autókat. Mekkora ferdítés. Egyrészt egy nyitott autóba bejutáshoz semmilyen trükkre nincs szükség, másrészt nagyon ritkán marad nyitva véletlenül egy autó. Mindig a tulajdonos tehet arról, ha értékét őrizetlenül hagyja, és abban...
Újabb jelentős jubileumot ünnepel az Audi Hungaria: elkészült a két és fél milliomodik győri gyártású autó, amellyel tovább íródik a győri járműgyártás 1998 óta tartó sikertörténete. A jubileumi modell egy harmadik generációs, „vegas sárga” színű Audi Q3, amelyet a győri munkatársak magas szintű...