Lucid

Így termel az arab királyság első autógyára

2026.09.24.

Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán jött a valóság.

Hogy mitől más az arizonai Lucid Motors cég elektromos hajtású versenyautója? Jól rajtolt, aztán beragadt, végül arab befektetők próbálták megmenteni. Az majd később derül ki, hogy a dollármilliárdos veszteséget felhalmozó céggel mire mennek.

Ígéretesen indult, a négy éves fejlesztő munka és tesztelés után bemutatott Lucid Air modell valósággal berobbant a legek mezőnyébe.

Papírforma alapján a Lucid Air verte a Tesla S-t, meg a többi EV modellt: mindkét tengelyét egy-egy villanymotor hajtotta, ezek összteljesítménye 1080 lóerő, amivel álló helyzetből 9,9 mp alatt futotta meg a mérföldes távot, ami átszámítva kilenc méterrel több, mint 1,6 kilométer.

Az autó végsebessége 270 km/óra és amennyiben nem használják ki képességeit teljesen, akkor akár 480 kilométeres útra képes egyetlen töltéssel, ami szintén szupergyors, hiszen megfelelő villámtöltős táplálás esetén percenként 32 kilométerre elegendő áramot képes felvenni, vagyis mindössze 20 perc alatt teli tankolható. Ezzel nem csak leggyorsabb, de a leggyorsabban is feltölthető közúti villanyautó volt.

A 2021-ben piacra dobott Lucid Air ára 170 ezer dollár volt, ami akkoriban több mint ötvenmillió forintot jelentett. A drágább változata jóval nagyobb (113 kWh kapacitású) akkucsomagjával egyetlen töltéssel 830 kilométeres a hatótávolsága. A modelleket először csak az USA-ban forgalmazták.

A szinte teljesen üvegezett tetejű szedán kiálló tükreivel is szuper volt aerodinamikailag: légellenállási együtthatója 0,21. cW értére sikerült.

Az autó vezetője előtt 34 colos ívelt kijelzőpanel húzódott, de a kapcsolók többsége hagyományos, vagyis mechanikus gombokkal és tárcsákkal irányítható volt.

A Teslához hasonlóan ez is kapott több vezetőtámogató rendszert és majdnem teljes önvezető funkciót, amiben 32 különböző érzékelő segítette, méghozzá világelsőként szériafelszerelése volt a Lidar, vagyis a lézeres radar.

A Lucid Group, Inc. második modellje, a Gravity SUV gyártása 2024 decemberében indult Arizonában. Közben 2023. szeptemberében a Lucid megnyitotta első külföldi telephelyét: a Dzsidda város közelében, a Vörös-tenger partvidékén található komplexum egyben Szaúd-Arábia első autógyára és egybe vág a királyság elektrifikációs programjával. Az elhelyezkedés mind az alkatrészek, mind a kész járművek szállítása szempontjából előnyös.

Induláskor évi 5 ezer autó autó összeszerelése volt a terv, a végleges kapacitás 155 ezer Lucid Air és Gravity SUV. Ezekből évi 50 ezer megrendelést szerződésben garantált a szaúdi kormány, melynek 2030-ig szóló programjában a járműállomány 30 százalékos elektrifikációja szerepel.

Lucid Air után már elindult a Gravity összeszerelése is: a 20 vagy 23 colos kerekekkel rendelhető hétüléses SUV tágas jól variálható beltere mellett ígéretes paraméterekkel rendelkezik: 4 villanymotor, 1050 lóerős teljesítmény és725 km hatótáv. Gyors-töltővel mindössze 11 perc kell 321 kilométernyi energia tankolásához.

Az autót 125 ezer dollárba kerül az észak-amerikai piacon.

Cégkrónika

A Lucid kezdőcsapatában több egykori teslás szerepel. Peter Rawlinson brit mérnök és üzletember, a Tesla, Inc. korábbi alelnöke és a Model S főmérnöke 2013-ban csatlakozott Atieva-hoz technológiai igazgatóként és igazgatósági tagként. Majd 2016 októberében bejelentette Lucid Motors vállalatot. 2016. november 29-én a Lucid vezetői már arról nyilatkoztak, hogy 700 millió dolláros beruházással gyártóüzemet építenek az arizonai Casa Grande-ban.

A kétezer munkással dolgozó, évi 400 ezres kapacitású telephelyen az első autók 2021. szeptember 28-án gördültek le a futószalagról. Az újabb dollármilliárdos bővítésekkel sem hozták a tervezett eredményeket: a Lucid 2022-ben 7180, a következő évben 8423 járművet gyártott, a vártnál alacsonyabban, a vállalat pedig ellátási lánc problémáira hivatkozott.

2023 júniusában a Lucid megállapodott az Aston Martin tervezett EV autóinak elektromos motorjainak, hajtásláncainak és akkumulátorrendszereinek fejlesztéséről és szállításáról. A 450 millió dolláros ügylet feltételei szerint a brit cég 132 milliót fizet a Lucidnak készpénzben, ennek fejében a Lucid 3,7 százalékos részesedést kapna az Aston Martinban 100 dollár millió értékben, miközben garantálta, hogy legalább negyedmillió dollár értékben vásárol a hajtáslánc-alkatrészeket.

2019 áprilisa óta a Lucid többségi részvényese az Állami Befektetési Alap, amely Szaúd-Arábia szuverén vagyonalapja. Más befektetők közé tartoznak a nagy indexalap-kezelők, mint például a Vanguard Group, a BlackRock és a State Street Corporation.

Üzleti jelentéseik alapján a Lucid 2026 második negyedévében 405 millió dolláros árbevételt ért el, azaz 56 százalékkal nőtt egy év alatt, miközben 1,26 milliárd dollár veszteséget termeltek egyetlen negyedév alatt, ami az első félévben már 2,39 milliárd dollárnál járnak.

A vállalat 2026 második negyedévében 4774 autót gyártott, de csak 3953-at adott el.

A Lucid 2025 végén már 15,6 milliárd dolláros hiányt könyvelt el.

Fotók: LSB, Lucid

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....
2026.09.23
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....