Az Autós Nagykoalíció AUTÓS AKADÉMIA következő előadássorozatát április 29-én, kedden rendezik meg a Művészetek Palotája Bohém Étterem Különtermében (1095 Budapest Komor Marcell utca 1.), a kezdési időpont 9 óra.
Az országos közlekedésbiztonsági vetélkedő Pest megyei selejtezője az „Alföld Kapujaként” ismert városban a Ceglédi Autóház Kft. telephelyén rendezték meg. A főként ügyességi feladatokból és az elméleti tudás felméréséből álló komplex feladatsor teljesítésében 7 család mérte össze tudását. Az...
A március 25-i Autós Akadémián elhangzott előadások videó felvételei már elérhetőek az előadás címére kattintva vagy megtekinthető és letölthető az ANK honlapjáról (http://www.ank.hu/ank-autos_akademia).
Május 24-én, Balatonkenesén, a Kenese Marina-Port Yacht kikötőben rendezik meg a III. Gépjármű Regatta a DAT Nagydíjért vitorlásversenyt. A versenyen való induláshoz vitorlázástudás nem szükséges.
Mind az Autó Motor és Tuning Show, mind pedig a Magyarok a világ járműgyártásában című rendezvény folytatódni fog, a szervezést már a jövő héten elkezdjük – mondta el köszöntőjében Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a márciusi Autós Akadémia nyitányaként.
Az Autós Nagykoalíció Autós Akadémiájának következő előadássorozatára március 25-én kerül sor a Művészetek Palotája Bohém Étterem Különtermében. (1095 Budapest Komor Marcell utca 1.) Kezdési időpont reggel 9 óra.
Március 21-23 között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban rendezik meg az Autó Motor és Tuning Show 2014-et, amelynek kiemelkedő programja lesz „A magyarok a világ járműgyártásában” című rendezvény, mintegy 500 négyzetméteren.
Újabb négy előadással folytatódott az Autós Nagykoalíció Autós Akadémiája. Ezúttal a közlekedésbiztonság uralta az előadásokat.
Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság,az elmúlt évek kedvező tapasztalati alapján idén is meghirdeti „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatot. Az országos vetélkedősorozat főtámogatója az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungária Kereskedelmi Kft. Fődij: az új Skoda...
Az Autós Nagykoalíció AUTÓS AKADÉMIÁ-jának következő előadás-sorozatára február 25-én kerül sora Művészetek Palotája Bohém Étterem Különtermében (1095 Budapest Komor Marcell utca 1.)A kezdési időpont: 9 óra