2016.10.22.

A felüljárók ördögei ismét hallatnak magukról, Németországban két autópályán is köveket dobáltak a pályán haladó járművekre - írja a bild.de, amely felidézi, korábban halálos balesetek is történtek emiatt.

2016.10.18.

A férfi megállt az autópálya pihenőjében, elvégezte dolgát a mellékhelyiségben, a zár azonban nem nyílt. Fél óra után telefonon hívta a rendőrséget, ők az autópálya üzemeltetőjét, egy technikus ismét nyithatóvá tette a zárat.

2016.10.14.

Isteni szerencse, hogy nem történt baleset. A 79 éves nő a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára. A rendőrök háromnegyed órán át próbálták megtalálni az erős délutáni forgalomban, végül az idős hölgy magától rájött, mekkora hibát követett el. Megfordult, és felvette a helyes irányt....

2016.10.05.

Ezzel megvalósul a 4-es és a 47-es főutak teljes összeköttetése, aminek eredményeként Debrecen belvárosa mentesül a Romániába tartó átmenő forgalomtól

2016.09.12.

Az elszabadult állatokat egy férfi nem tudta kikerülni autójával, és halálos sérüléseket szenvedett.

2016.08.24.

- Átadták az M7-es autópálya érdi, Iparos úti átépített csomópontját, a beruházásnak köszönhetően csökkennek a torlódások, a balesetveszély és a járművek amortizációja - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szerdán az MTI-vel.

2016.08.15.

A dugó végén nem látunk semmit. Akkor meg miért volt dugó?

2016.06.18.

Gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel közlekedve figyeljenek az eltérő sebességhatárokra - írja a police.hu

2016.06.10.

Csütörtökön este és éjszaka teljesen megbénult Ausztriában az A10-es autópálya forgalma, miután egy közeli legelőről tehenek szabadultak a pályára, a környező alsóbb rendű útra és a vasúti pályára. A mérleg két sérült autóvezető, két elpusztult tehén – írja az osztrák közszolgálati televízió...

2016.06.07.

A tapasztalatok alapján a közúton közlekedők a biztonsági folyosót csak kevés esetben alakítják ki.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....