2019.05.26.

A Mercedes-Benz gyár a közösségépítés és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében immár kilencedik alkalommal rendezte meg a mai napon hagyományos futóversenyét - írja a cég közleménye. 

2019.05.10.

A Mercedes-Benz idén csatlakozott egy kifejezetten pályaválasztás előtt álló tanulók számára szervezett programhoz: az úgynevezett „rendhagyó technika órához”. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara kezdeményezésével indult rendezvényen a Mercedes-Benz Academy Kecskemét oktatási...

2018.12.24.

A tizenkét tagúra tervezett buszflottájának második modelljét is bemutatta az ITK cégcsoport a közelmúltban. A társaság reményei szerint a Mercedes-Benz alapokon nyugvó, Debrecenben gyártott, 85 személy szállítására alkalmas elővárosi modell jelentős szerephez jut majd a hazai buszállomány...

2018.12.14.

- Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerülő, az 5-ös főutat és az M5-ös autópályát összekötő szakaszát péntek reggel. A 3,3 kilométer hosszú út 5,75 milliárd forintból épült meg.

2018.11.28.

Az ország talán legmodernebb oktatási intézete nyílt meg nemrégiben Kecskeméten, a 8 ezer négyzetméteres képzési központ a Mercedes autógyár mellett épült fel. A több mint 3 milliárd forintos beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatta. A legmodernebb technológiák felhasználásával...

2018.10.31.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2016-ban közösen hívták életre a gyár munkatársai számára szervezett művezetőképzést. Az első végzősök a tavalyi év őszén vehették át diplomájukat.

2018.10.14.

- Körforgalom épül Kecskeméten a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) mintegy 1,2 milliárd forintos pályázati támogatásából - tájékoztatta Kecskemét polgármestere az MTI-t.

2018.09.13.

Több mint kétmilliárd forintból öt helyen indul útfelújítás Kecskeméten - tájékoztatott Kecskemét polgármestere

2018.07.30.

Izgalmas bemutató fogadott minket a Hovány-csoport kecskeméti Mercedes-Benz szalonjában. A középpontban az új A-osztály állt. Az estén gasztronómiai ínyencségek és a Mercedes-kínálat csúcsmodelljei fogadtak minket a szivar- és italkülönlegességek mellett, a hölgyeknek a smink-sarok rejtett...

2018.06.21.

A Mercedes-Benz Cars full-flex gyárat épít Kecskeméten és ezzel 2500 újabb munkahelyet teremt. Az alapkövet június elején rakták le a „régi” gyár mellett.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....
2024.05.08
A BMW M GmbH a legendás BMW M3 és BMW M4 portfóliójának újabb különkiadásával kínálja fel....
2024.05.08
- Fokozott ellenőrzést és forgalomkorlátozást rendeltek el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi....
2024.05.08
Kukásautó és kisbusz ütközött frontálisan Pátyodon, a kisbuszba többen beszorultak. ..
2024.05.08
Hamarosan még nagyobb terhelés alá kerülhetnek a dél-pesti régió csomópontjai, amik már így is....
2024.05.08
- Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók....
2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....