- Én azt fogom tenni, ami a Forma-1-nek a legjobb - mondta az autósport elitkategóriáját több mint 40 éve irányító Ecclestone.
Az újonc Haas is bemutatta - a Williams és a Ferrari után - vasárnap az idei szezonra készített Forma-1-es autóját.
- A Williams után a Ferrari is bemutatta pénteken az idei szezonra készített Forma-1-es autóját. "Reméljük, hogy ez egy győztes autó" - mondta az internetes közvetítésben Maurizio Arrivabene csapatfőnök.
- Bemutatta idei versenyautóját péntek reggel a Williams Forma-1-es istálló, amelynek 2016-ban az a minimális célja, hogy megtartsa a harmadik helyét a konstruktőrök versenyében a címvédő Mercedes és a második Ferrari mögött.
A Manor-csapat ma hivatalosan bejelentette, hogy Rio Haryanto lesz Pascal Wehrlein csapattársa 2016-ban. Az indonéz a harmadik újonc lesz a mezőnyben, mely ezúttal teljessé vált.
Lassan felébred téli álmából a Forma–1; a héten több csapat is beindította a versenyautóját, Barcelonában, az első teszt helyszínén pedig felbukkantak az alakulatok kamionjai. Mára egy bemutató is jutott: a Red Bull Londonban fedte fel idei autójának festését.
- Idén nem indul a Forma-1-ben a venezuelai Pastor Maldonado. A 30 éves pilóta hétfőn jelentette be döntését. A Lotus istállót megvásárló Renault versenyautóit az istálló decemberi bejelentése szerint Maldonado és a brit Jolyon Palmer vezette volna.
Olaszországi pletykák szerint az előző évhez képest változás várható az idei Ferrari kinézetében: újra hangsúlyosabbá válik a fehér szín?
Egyszerű technikai magyarázat van arra, miért korlátolták le a Pirelli abroncsai az elmúlt években a versenyzőket és autókat, spórolásra kényszerítve őket a versenyeken. Az olaszok 2016-tól azonban egy új trükkel álltak elő.
Kész szemléletet váltani és tartósabb gumikat gyártani a Pirelli, amennyiben a versenyzők és az F1 vezetői erre kérik őket. Az olasz gyártó emellett a szurkolóknak már idén kedveskedni fog pár újdonsággal.