GAMF-csapat

3082 km/liter teljesítménnyel új rekordot állított fel a GAMF csapat

2013.08.29.

Négyévnyi fejlesztés és sok-sok ezer munkaóra gyümölcse érett most be a finnországi Nokiában, amikor a Kecskeméti Főiskola GAMF csapatának járműve 3082 km/literes fogyasztással maga mögé utasította a 38. Finnish Mileage Marathon mezőnyét – először lépve át a 3000 km/literes álomhatárt. Az elmúlt két évben nem volt a világon energiatakarékos járművekkel versenyző mintegy 400 csapat között olyan, amelyik jobb eredményt tudott volna felmutatni.

A Kecskeméti Főiskola GAMF csapata 2010-ben indult először a Shell által meghirdetett eco-marathonon, ahol a feladat a lehető legkisebb fogyasztású jármű megépítése. A kecskeméti főiskolások Megaméter nevű járművükkel újoncként máris az élmezőnyben végeztek 1588 km/literes fogyasztással, amit azóta különböző versenyeken ötször javítottak meg eljutva a 3000 km feletti eredményig.

A finnországi versenyen negyedik alkalommal indult a kecskeméti csapat. A helyszínt, a Nokian gumigyár tesztpályáját különösen kedvelik, mert itt az utóbbi négy évben minden alkalommal megjavították saját rekordjukat. Az elvárás nem nyomasztotta az új pilótát, a főiskola Kertészeti Főiskolai Karának gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgatóját, Kovács Viktóriát, aki kiválóan helyt állt a versenyen. 

A mostani – első helyet jelentő – 3082 km/ literes teljesítménnyel a saját legjobb eredményüket és természetesen a magyar csúcsot is közel 400 km-rel javították meg, ami a GAMF csapat versenyzése,  2010 előtt alig volt több mint 300 km/liter.  

A 100 km-re vetített fogyasztásban még szemléletesebb az eredmény: 100 km megtételéhez a GAMF csapat járművének 0,032 liter benzinre lenne szüksége.

A májusi rottardami verseny után úgy tűnt, hogy nem tudnak részt venni a finnországi marathonon, mert az utcai versenypályán elszenvedett ütközések miatt szinte használhatatlanná vált a finom kidolgozású jármű. Megfeszített munkával alig három hónap alatt azonban újra elkészítették a szénszálas karosszériát, hogy mégse maradjanak ki a finn megmérettetésből.  Így lett ez a jármű a Megaméter IV/2, hiszen egyedülállóan az eco-marathon mezőnyében, az előző évek tapasztalatait felhasználva a kecskemétiek eddig minden évben új járművet építettek – négy év alatt négyet, a negyedikhez pedig két karosszériát is.

A Megaméter IV-nél már a tavaszi versenyre megváltoztattuk az első kerekek felfüggesztését, a hátsó kerék tárcsafékét pedig dobfékre cseréltük – magyarázza dr. Bagány Mihály fizikus.  Módosítottunk a kuplungon is. A meghajtott lánckerékbe rugós küllőket alakítottunk ki, hogy megakadályozzuk a kerék szakaszos, rövid megcsúszását. A motor lökethosszát 45 mm-ről 58 mm-re növeltük. A vezérléssel előrehozott zárású Miller-körfolyamatot valósítottunk meg, ezzel javítottuk a motor hatásfokát. 2013 júliusától a versenyeken saját fejlesztésű és építésű járművezérlő elektronikát alkalmazunk. Így a járműben már nincs olyan komplex alkatrész, amit ne mi terveztünk és kiviteleztünk volna.

Nem akartunk csalódást okozni a finnországi szervezőknek, akik nagyon számítottak ránk – mondja Kutasi Zoltán gépészmérnök hallgató, a csapat vezetője. 

Ezen a versenyen jóval kevesebb csapat indul, és nemcsak főiskolások, egyetemisták, mint a Shell Eco-marathonon, hanem mérnökcsapatok is, köztük  Európa legjobbjai.  Azért is várnak kíváncsian bennünket, mert tudják, hogy mindig előrukkolunk valami újítással, ami szakmailag érdekes lehet a résztvevőknek.   

Kutasi Zoltán nem felejti el megemlíteni, hogy támogatók nélkül nem tudnának versenyezni. Mind az autó megépítéséhez, mind a versenyekre kijutáshoz (eddig összesen 55 ezer km-t utaztak) számtalan szponzor nyújt segítséget.  Amikor először indultunk az eco-marathonon és a célkitűzésünk 1000 km/literes fogyasztás volt, sokan csak hitetlenkedve néztek ránk, és nem is vettek komolyan.  A számtalan elismerés és a világviszonylatban is kiemelkedő eredmény önmagáért beszél, ma már nem kell bizonygatnunk, hogy mire vagyunk képesek – hangsúlyozza a csapatvezető.

www.eco-marathon.eu

www.eco-marathon.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
A győri HUMDA Lab végzett az első helyen az újoncok között Abu Dhabiban. ..
2024.05.08
Meghökkentő gerillamarketinggel vezeti be Hollandiában az LBX városi crossovert a Lexus. A kampány....
2024.05.08
A járvány idején jelentősen csökkent az autólopások száma. 2023-ban azonban a rendőrség jelentős....
2024.05.08
A 64-es főúton, Balatonbozsok belterületén egy kamion balesetezett. A 36-os km-nél a rendőrök....
2024.05.08
- A kormány elfogadta a kereskedők javaslatát, és úgy döntött, hogy az üzemanyag árának....
2024.05.08
Mérnökből érezhetően többet, szoftverfejlesztőből kevesebbet kerestek a tavaszi egyetemi....
2024.05.08
Egy új felszereltségi szinttel, valamint általában nagyobb tudással kerül forgalomba a Toyota Crown....
2024.05.08
- A Nemzetgazdasági Minisztériumban egyeztetett a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai....
2024.05.08
- Több mint 27 millió forintos kárt okozott egy rongáló a MÁV-START jegykiadó automatáiban -....
2024.05.08
Egy kicsi, takarékos, praktikus és megbízható kisautót kerestünk, amikor eldöntöttük, hogy idén is....