Forma-1 Orosz Nagydíj

Bottas első győzelmét aratta

2017.04.30.

Pályafutása első futamgyőzelmét aratta Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjon, Szocsiban.

27 éves versenyző F1-es karrierje 81. GP-jén állhatott fel a dobogó felső fokára. Bottas mögött, aki szerepel hétfőn, a budapesti Nagy Futamon, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba másodikként, ezzel az összetettben növelte az előnyét a most negyedik Lewis Hamiltonnal, a Mercedes háromszoros vb-győztes brit versenyzőjével szemben. A harmadik helyen Bottas honfitársa, a ferraris Kimi Räikkönen végzett Szocsiban.

A rajt előtt két felvezető körre volt szükség, mert az első végén a spanyol Fernando Alonso McLaren-Hondája megállt a boxbejáratnál, így a mezőnyt a versenybíróság nem engedte elstartolni, hanem egy újabb bemelegítő kört rendelt el.

A startot a harmadik rajtkockából induló Bottas csípte el a legjobban, s nagyon hamar megelőzte az első két helyről rajtoló Ferrarikat. Az első kör végén így Bottas, Vettel, Räikkönen volt az első három sorrendje, a negyedik helyen Hamilton száguldott. A rajt utáni első kanyarban a brit Jolyon Palmer (Renault) és a francia Romain Grosjean (Haas) összeakadt és látványos balesetet szenvedett. Mindkét pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, a műszaki mentés idejére azonban a versenybíróságnak a pályára kellett küldenie a biztonsági autót.

A Safety Car a negyedik körben engedte útjára a mezőnyt, az élen haladó négyes tagjai között pedig a versenytáv feléig nem történt változás. Bottas az élről a 27. körben állt ki kerékcserére, két körrel később Räikkönen, a 30. körben pedig Hamilton következett. Vettel a 34. körben kapott új abroncsokat, s 4.6 másodperccel lemaradva tért vissza Bottas mögé a második helyre.

Tíz körrel a leintés előtt már csak 1.5 másodperc volt a különbség Bottas és Vettel között, s bár utóbbi nagyon igyekezett, a leintésig nem tudott igazán közel, előzési pozícióba kerülni az élen haladó riválisához. A vb két hét múlva, Spanyolországban folytatódik.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....