autósport

Bucsi Attila dupla sikere a Salzburgringen

2022.05.04.

Győzelmeket aratott Bucsi Attila a Swift Cup Europe idei első fordulójában az ausztriai Salzburgringen. A M1RA 14 éves autóversenyzője nagyszerű teljesítménnyel kezdte az idényt azon a pályán, amelyet korábban a mumusának tartott.

Huszonkét versenyző állt rajthoz a Suzuki-márkakupa nemzetközi mezőnyében, köztük a M1RA két fiatal pilótája: a sorozatban már a harmadik teljes idényét megkezdő Bucsi Attila mellett a 15 éves Csermely Móric is ott volt a rajtrácson, aki ezen a hétvégén mutatkozott be a bajnokságban.

Bucsi Attila volt a leggyorsabb a mezőnyben mindkét szabadedzésen, így bizakodva várta a kvalifikációt. A pole pozíciót végül nem sikerült megszereznie, 48 ezredmásodperces hátránnyal a második helyre szorult a hazai pályán versenyző, osztrák Philipp Dietrich mögött.

Báldi Gergő és Bucsi Attila.

A két futamon már nem hagyta magát a M1RA tehetsége, aki az első versenyen már az első körben az élre állt, majd végig magabiztosan vezetve győzött. Egy célegyenesnyi távolsággal, 5,7 másodperccel előzte meg a második helyezett lengyelt, Pawel Krezelokot. A következő versenyen Bucsi a nyolcadik helyről indult a fordított rajtrács miatt, s innen sikerült szoros csatában megszereznie az újabb győzelmet.

– El kell ismernem, hogy a szabadedzések eredményei alapján arra számítottam, meg tudom nyerni a kvalifikációt, de végül 48 ezreddel kikaptam – kezdte értékelését Bucsi Attila. – Egy pillanatra elbizonytalanodtam emiatt, de szerencsére az első futamon az esőben jobban tudtam kezelni a gumikat, és sikerült megszereznem a győzelmet. A második versenyen sokkal inkább a biztonságra helyeztem a hangsúlyt, csak szerettem volna épségben behozni az autót a célba, értékes pontokat gyűjtve. A futam közben éreztem azonban, hogy a tempóm talán ennél többre is elég, ezért mentem előre. Az utolsó körökben az élre álltam, és másodjára is győztem. Az elmúlt két évben úgy éreztem, a Salzburgring nem fekszik nekem, itt nem működik az, ahogyan én vezetni szeretek. Szinte már mumusként tekintettem a pályára, de ezzel a hétvégével magam mögött hagytam a rossz érzéseket.

A korábban ralikrosszban induló, így a pályaversenyzésbe csak most belekóstoló Csermely Móric az időmérőn 12. lett, így ő mindkét futamot ebből a pozícióból várta. Az elsőn sikerült két helyet javítania, a másodikon viszont maradt a 12. helyen. Esetében egyelőre nem is az eredményeken, hanem a tapasztalatszerzésen volt a hangsúly.

Bucsi Attila az élen.

– A hétvége előtt többet vártam volna magamtól, de igazából csak a Salzburgringen láttam, hogy milyen erős mezőnybe kerültem – vallotta be Csermely Móric. – Az időmérőn nem volt rossz a tempóm, de sajnos nem tudtam igazán jó helyre kvalifikálni magam. Az első futam az eső miatt izgalmas volt, örültem, hogy tudtam tartani a lépést a többiekkel. A második versenyen próbáltam követni Attilát, amíg tudtam, de az első hétvégémen, ilyen kevés tapasztalattal, számomra a biztonság volt a legfontosabb. Végig nagyon jól éreztem magam a pályán és a csapatban egyaránt. Jobb eredményekre számítottam ugyan, mégis szuper élményekkel tértem haza, és már várom a következő fordulót, hogy tovább fejlődhessek.

Két futamgyőzelmével természetesen Bucsi Attila vezeti a Swift Cup Europe mezőnyét az első forduló után. A következő versenyhétvége ugyancsak Ausztriában lesz, legközelebb június 3. és 5. között a Forma–1-ből is jól ismert Red Bull Ringen bizonyíthatnak a M1RA fiatal versenyzői.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..