vádemelés

Dózsa György úti baleset - Vádat emeltek a két sofőr ellen

2018.12.06.

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat két ember ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 2017 májusában a Dózsa György úton történt baleset ügyében csütörtökön - közölte a Fővárosi Főügyészség

A vádirat szerint egy 41 éves férfi, vezetői engedély nélkül, a megengedett legnagyobb sebességet jelentősen meghaladó, óránként 135-140 kilométeres sebességgel hajtott a Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés felé, ahol egy 47 éves férfi szabálytalanul, az elsőbbséget meg nem adva kanyarodott, és összeütköztek. A kanyarodó gépkocsiban a sofőrön kívül ketten utaztak. A baleset következtében mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy a helyszínen meghalt. A másik utas a kórházi kezelés során halt meg, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje is életveszélyes, míg a gyorshajtó könnyebb sérüléseket szenvedett.

(Képek: blikk.hu)

Az ügyészség közleményében leszögezte: a baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből érkező autós nem lépi túl a sebességhatárt, vagy ha a másik autós szabályosan kanyarodik.

A vádiratban szerepel egy másik eset is, amely miatt a 41 éves férfi vezetői engedélyét korábban bevonták, mivel 2015-ben elsodort egy biciklist, majd szóváltásba keveredett vele és utastársával bántalmazta a kerékpárost.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset miatt mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A másik, egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége.

Az ügy 41 éves vádlottja - M. Richárd, aki mindkét ügynek részese - jelenleg letartóztatásban van. Vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint járművezetéstől való végleges eltiltást indítványozott az ügyészség. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....