gyorshajtás

Ekkora sebességtúllépés kell a hat büntetőponthoz és 117 ezres bírsághoz

2024.02.02.

A hét negyedik napján két autós is a megengedett sebességnél jóval gyorsabban közlekedett Tolna vármegye útjain, amikor a traffipax bemérte őket.

Február első napján a vármegyei forgalomellenőrzők a szokásos módon közúti ellenőrzést végeztek. A nap folyamán a forgalomban figyelték a szabályszegőket, továbbá mérték menet közben az autósok sebességét is. Már délelőtt több olyan sofőrrel találkoztak, akik a megengedett 90 kilométer/órás sebességnél jóval gyorsabban közlekedtek.

Az első autóst az 56-os főút 8-as kilométerszelvényében kapták lencsevégre, amikor 143 km/h-s sebességgel haladt. A sofőr „jutalma” négy közlekedési pont és 78.000 forint közigazgatási bírság lett.

Nem sokkal később a rendőrök már a 65-ös főúton haladtak, amikor egy autós egy emelkedőn 154 km/h-s sebességgel távolodott tőlük. Az egyenruhások a gyorshajtó után eredtek, aki megállítását követően csodálkozva mondta a rendőröknek, nem is tudta, hogy Magyarországon is mérnek sebességet menet közben. Az emelkedőn gyorsuló autósnak 117.000 forint bírságot kell fizetnie, és hat közlekedési büntető pontot is feljegyeztek neki. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....