biztosítás

Elindult a MABISZ Díjnavigátora

2013.11.07.

Valamennyi érintett biztosító részvételével elindult a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által működtetett Díjnavigátor, amely pontosan és teljes körűen tartalmazza a biztosítók jövő évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifáit és kedvezményeit.

A MABISZ hitelesített kalkulátora abból a szempontból egyedi, hogy oly módon tartalmazza a biztosítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit és az összes elérhető kedvezményt, hogy azokat az érintett biztosítók előzetesen ellenőrizték, tesztelték, és írásban jóváhagyták. A MABISZ Díjnavigátorában szereplő adatok így minden esetben hiánytalanok és pontosak.

„Az immár negyedik éve működő Díjnavigátor a MABISZ folyamatosan szélesedő fogyasztóvédelmi tevékenységének egyik leghasznosabb eszköze. Kizárólag ellenőrzött, valóban hiteles tarifákat és kedvezményeket tesz közzé, így a váltásban érintett ügyfelek ezen a felületen teljes körűen tájékozódhatnak a díjakról” – hangsúlyozta Molnos Dániel, a szövetség főtitkára.

2010. január 1-je, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény hatályba lépése óta nem szükségszerűen esik egybe a biztosítási évforduló a naptári évvel. A MABISZ adatai szerint az összes gépjármű 65 százaléka ugyanakkor még mindig december 31-i évfordulós kgfb-vel rendelkezik. A segédmotor-kerékpárokat nem számítva a 4,021 millió jármű közül 2,652 millió tartozik ebbe a körbe.
 
A magánszemélyek tulajdonában álló személyautók esetében csaknem 70 százalékos ez az arány: ebben a kategóriában a 2,5 millióból 1,78 millió személygépkocsit érinthet az idei kampány.  

A szövetség adatai szerint a magánszemélyek tulajdonában álló személygépkocsik 51 százaléka bónusz 10-es kategóriába sorolt. Azaz, több mint 907 ezer járműtulajdonos élvezi a legmagasabb bónuszosztály nyújtotta előnyöket.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....
2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....