Bemutató

Európára honosítva

2017.11.30.

Idehaza is bemutatkozott a Jeep Compass második generációs változata. Nem kapkodták el az új fejlesztést, hiszen bruttó tíz, ha ráncfelvarrást nézzük, akkor nettó hát évet kellett várni az új elképzelés megérkezéséig

A szervezők pechjére jól beleválasztottak, mivel a bemutató napján szakadt az eső, - így a film után szabadon - címként azt is választhattuk volna, hogy a Hármashatárhegy egy Jeepnek való vidék, - szóval dagonyából volt bőven. A bőrig ázás jól viszont jól összehozta a szakmai plénumot, így a hangulatra nem lehetett panasz, és az autóra sem, noha megtett kilométerből lehetett volna több is, így csak éppen, hogy belekóstolhattunk a Compass érzésbe.

A szakadó eső jó illusztrálta a bemutatót

Bár a szépség egy szubjektív dolog, én kifejezetten örülök, hogy a Compass megújulásának, ugyanis az előző széria formavilága hagyott némi kívánni valót maga után, már ami az esztétikát illeti. Az is igaz, hogy a modell 2006-os színrelépése óta sokat modernizálódott a formavilág az autóiparon belül, ez persze nem ad felmetést a korábbi dizájnak. A következetesség azonban ma is tetten érhető az autón, hiszen a hetes osztású hűtőmaszk, a szögletes kerékjárati ívek, a csapott tető megmaradtak, csak úgy, mint a műszerfal centrumában lévő trapézalakú középkonzol.

A Compass immáron tökéletesen illeszkedik a palettába

A stílusjegyeket azonban most sokkal szebben rajzolták körbe, ami a későbbiekben jól jöhet a végelszámolásnál. Erre nagy szüksége lehet, mivel a szabadidőautók legkeményebb szegmensébe érkezett. Méretében a Renegade Cherokee közé ékelődő Compass konszolidált megjelenését magyarázza az is, hogy a márka globális modelljéről van szó, így számos piaci igényt kellett figyelembe venni a tervezésekor. Talán ezért sem véletlen, hogy a második széria a Grand Cherokee vérvonalat vitte tovább, amiben az elegancia épp úgy feldezhető, mint a sportos, robusztus macsóság.

A tipikus jeepes stílusjegyek mindegyike megtalálható az autón

A Jeep  DNS spirál másik legfontosabb ismérve a kiváló terepjáróképesség, ami szintén visszatérő üzenet a márka szinte valamennyi modelljének esetében. Bár a SUV-vá mutálódott terepjárók már  egyike sem a vas a vason módszert alkalmazza mégis egy fontos kommunikációs elem ennek a képességnek a domborítása. A Jeepnél különösen, hiszen ez tette legendássá a márkát, ezért a Compassnál is igyekeztek ennek mentén haladni.

A hajtásláncban kétféle összkerékmeghajtási rendszert alkalmaznak

Ennek folyományaként nem csoda, hogy a hasmagassága a maga 215 milliméterével kategóriája legnagyobbja és a terepszögei is alkalmassá teszik a zordabb útviszonyok leküzdésére. A hajtásláncában kétféle intelligens rendszert alkalmaznak a Jeep Active Drive és a Jeep Active Drive Low -, mely utóbbi 20:1 arányú kúszóáttételt kínál. Mindkét verzió a rendelkezésre álló hajtóerő akár 100 százalékát képes bármely kerékre összpontosítani. A Jeep Active Drive és Active Drive Low összkerékhajtási rendszereinek része a Jeep Selec-Terrain funkció, amely akár öt különböző üzemmódot (automata, hó, homok, sár, valamint - kizárólag a Trailhawk kivitelhez - szikla) kínál. További opció, hogy a hátsó hajtás teljesen lekapcsolható.

Kategóriájának legnagyobb hasmagasságával bír

Az erőforrás kínálatában egy benzines és két dízeles alternatívát találunk. Az előbbi 1.4 literes űrtartalmú kétféle 140 és 170 lóerős, az utóbbi gázolajos ezerhat és kétezer köbcentisek 120 és 140 lóerős teljesítményszinttel. A legkisebb illetve a belépő szint fronthajtással hatsebességes kéziváltóval, míg a nagyobbak kézi és kilencfokozatú automataváltóval választhatók.

Jófogású kormány, kényelemes ülések, klasszkusokat idéző műszerelrendezés

A fedélzetet a már említett trapézalakú középkonzol uralja. Itt kapott helyet az Uconnect rendszer kijelzője, ami felszereltségtől függően 5, 7, vagy 8,4 colos lehet. A bemutató alkalmával hajtott autó, egytónusú fekete bevonatát, fényes zongoralakk és fémhatású betétek törték meg. A vezető előtt klasszikus műszerelosztással találkozunk, közöttük 3,5 vagy 7,0 colos LED tájékoztató kijelző mutatja a legfontosabb információkat és konfigurációs elemeket.

Grafikus LED monitor a két analóg műszer között

Az EuroNCAP-n ötcsillagos eredményt elért Compassban több mint hetvenféle aktív és passzív biztonsági funkció érhető el. A nagyszilárdságú acélból készült utaskapszulán kívül a ma elvárt valamennyi vezetéstámogatórendszer és asszisztencia megjelenik az autó kínálatában, amiben a ráfutásos ütközést gátló Forward Collision Warning-Plus és a sávelhagyásra figyelmeztető LaneSense Departure Warning-Plus funkció az alapfelszereltség része.

Immáron teljes a Jeep paletta

A Compass ára 4x2 hajtásképlettel 140 lóerős benzinmotorral 6 sebességes váltóval egy gondolattal több mint hétmillió forinttól, a hasonló hajtású, de 1.6 gázolajos erőforrással szerelt 120 lóerős pedig 7 450 000 forinttól indul. Jó hír, hogy a már megszokott gyakorlaton túl nem csak csomagokban lehet gondolkozni a konfigurálásnál, hanem a még jobb személyreszabhatóság érdekében az opciós listából egyenként is felöltöztethetjük az autónkat.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2017.12.11
Műszakonként egy emberrel, mintegy 1200 hulladékgyűjtő edényzet ürítését végzi. Az MKW által....
2017.12.11
Átadta a Schmitz Cargobull az utolsó pótkocsit a Waberer’s számára a 2017-ben megrendelt szériából....
2017.12.11
Jérôme Boateng karácsonyra meglepte magát egy Hummerrel. A kocsi tele van extrákkal. ..
2017.12.11
Advent második szombatján ismét műszaki ellenőrzést tartottak az osztrák rendőrök Nickelsdorfnál és....
2017.12.10
Frankfurtban a nemzetközi repülőtéren totális káosz alakult ki a hó miatt vasárnap délután és este....
2017.12.10
Igazi sikersztori Németh János karrierje: tizenöt évvel ezelőtt, egyetemistaként kopogtatott be a....
2017.12.10
A feldíszített környezetkímélő és akadálymentes Solaris–Škoda trolibusz különleges megjelenéssel és....
2017.12.10
A japán prémiumgyártó bemutatta az LX terepjáró három helyett két üléssoros kiadását, ami óriási....
2017.12.10
Az ingyen letölthető alkalmazás az autósok elől elrejtett, kihasználatlan parkolóhelyeket teszi....
2017.12.10
E heti rajzunk készítője Gaál Tibor T-boy, rajzának címe: Párizsi Lotrec Car ..