innováció

A Ford GT-ben debütál az úttörő hibrid szélvédő technológia

2016.01.27.

Eredetileg tömegcsökkentő technológiai tanulmánynak készült, ám a Ford GT-ben valósággá vált: a Ford vadonatúj szupersportkocsijában debütál a Corning Gorilla Glass hibrid szélvédő, ami nemcsak strapabíró és karcolásálló, hanem 30 százalékkal könnyebb is a hagyományos üvegnél.

A Ford és Corning közös fejlesztésű üvegéből készül majd a Ford GT szélvédője és hátsó motortér-burkolata, s a tömegcsökkentés tovább javítja a jármű irányíthatóságát és üzemanyag-fogyasztását, emellett pedig csökkenti az üveg okozta sérülések veszélyét.“A Gorilla Glass remek példája annak, hogyan működik együtt a Ford a beszállítókkal annak érdekében, hogy üzleti tevékenységének minden területén innovatív megoldásokat vezethessen be,” nyilatkozta Hau Thai-Tang, a Ford csoport globális beszerzésért felelős alelnöke. “Teljesítménye és kis tömege révén a Ford GT új mércét állít az innováció terén, és már izgatottan várjuk e remek, új technológia felhasználását más termékeinkben.”

Amikor a Ford csapata megkapta a feladatot, hogy fejlesszenek ki olyan könnyű és modern anyagokat, amelyek felhasználhatók a járműgyártásban, a mérnökök bevonták a munkába az anyagkutatás terén piacvezetőnek számító Corning vállalatot, amely 2007-ben mutatta be a fogyasztói elektronikában azóta széles körben elterjedt, könnyű és strapabíró Gorilla Glass üveget. A Ford arra kérte a Corning szakembereit, hogy segítsenek megalkotni egy különleges összetételű üveget, ami az autóiparban is használható.

A Ford szupersportkocsi-tanulmányának lehetséges technológiáit vizsgálva a csapat megvizsgálta az új hibrid üveg már létező alkalmazásait. Ezután egy kis létszámú, de igen elkötelezett csoport alakult a Ford és a Corning beszerzőiből és mérnökeiből, s a csapat gyors iramban alkotta meg az új technológiát: alig négy hónapra volt szükség ahhoz, hogy az új üveg elkészüljön. “Ez a sikeres együttműködés is alátámasztja, hogy helyes gondolat a kutatás-fejlesztésbe invesztálni, hiszen így új innovációk születhetnek, amelyek létező problémákra jelentenek megoldást,” vélekedett Wendell Weeks, a Corning Incorporated ügyvezető igazgatója. “A Ford felismerte innovatív, kis tömegű üvegtechnológiánk előnyeit, és jelentős forrásokat biztosított ahhoz, hogy a folyamat gyorsan eljusson az engedélyezés és a gyártás szakaszába. A Forddal együtt fejlesztettük ki ezt az üveget, amely sikeresen teljesített több ezer órányi tartóssági tesztet, s immár egy sorozatgyártású Ford-modellben is megjelenik. Izgatottan várjuk, hogy e korszakalkotó technológia kikerüljön a piacra.”

Ford GT és a Gorilla Glass hibrid üvegezés

A hagyományos laminált autószélvédők két edzett üvegrétegből készülnek, amelyek közt egy átlátszó, hőre lágyuló műanyag kötőréteg található. A technológiát eredetileg Henry Ford honosította meg Amerikában, és az autóiparban közel egy évszázada használják.Az új hibrid üvegezés megerősített belső rétege keményített üvegből készül, a középső réteg hangelnyelő termoplasztik, a külső réteg pedig edzett üveg. Ennek köszönhetően a Ford GT szélvédője és hátsó motortér-burkolata mintegy 32 százalékkal könnyebb a vetélytársakénál. “A fejlesztési munka során számos különféle üvegváltozatot kipróbáltunk, mielőtt megtaláltuk azt a kombinációt, ami olyan tömegcsökkenést és tartósságot biztosít, amire az autóiparban szükség van,” mesélte Paul Linden, a Ford karosszéria-mérnöke. “Sok munka és némi ösztönös megérzés is kellett ahhoz, hogy rájöjjünk: a hibrid üvegezés sikerének kulcsa a szélvédő megerősített belső rétege.”

Az új Gorilla Glass körülbelül 25-50 százalékkal vékonyabb, ám ugyanolyan erős, sőt még erősebb is, mint a hagyományos laminált üvegezés. A laminált üvegek vastagsága 4-6 milliméter, a Gorilla Glass hibrid üveg viszont csak 3-4 milliméteres. Ez a nagymérvű vékonyítás minden egyes réteg tömegének csökkenésével jár, ám az üveg mégis erősebbé válik, ami a szennyezőanyagok hatékony kiszűrésének, a kémiai erősítésnek, a különleges élmegmunkálási eljárásnak és a laminált konstrukciónak köszönhető.Az új technológiát kavicsos és kátyús útburkolatokon vizsgálták, valamint sikeresen teljesítenie kellett az üvegtörési és borulásos próbákat és a szélcsatorna-teszteket is. "Amellett, hogy egy újfajta hibrid technológiát alkalmazunk a Ford GT külső üvegezésénél, egy egyedi üvegkombinációt is felhasználunk az utascellát és a motorteret elválasztó rekeszfalnál,” mondta Linden. “Az eltérő igénybevételekhez igazított üvegek segítségével jelentős tömegcsökkenés érhető el.”

A könnyebb szélvédő, motortér-burkolat és rekeszfal kedvező hatással van a Ford GT gyorsulására, üzemanyag-fogyasztására és fékteljesítményére. A legfontosabb előny azonban az autó irányíthatóságának javulása, hiszen az üvegek súlyának csökkentésével alacsonyabbra kerül az autó tömegközéppontja, ez pedig tovább javítja a Ford GT kiemelkedő fordulékonyságát. Az új hibrid üvegezés alkalmazása érzékletesen fejezi ki a Ford erőteljes törekvését, hogy az innovatív mérnöki megoldások és a tömegcsökkentő technológiák előnyeit egy nap majd minden Ford-vásárló élvezhesse.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....