portré és interjú

Harminc éve oktat tanulóvezetőket Majoros Gabriella - I. rész

2019.07.19.

Szeged legismertebb autóvezetője egy hölgy, reggelente a helyi rádióban ő mondja a közlekedési információkat, s ezekbe gyakran csempész tanácsokat is. Június végén a közösségi oldalon posztolt egy „megtelt táblát”, nyárra már nem tud új tanulót vállalni. Betelt a határidőnaplója és szusszanni is akar egy kicsit.

– Budapesten jártam a Leövey Klára Gimnáziumba, és természetesen nem az volt álmom fiatal koromban, hogy autós oktató legyek. 14 évesen kismotoroztam, 18 évesen már volt jogosítványom személyautóra, apukám Ladáját kötöttem el, s minden utam előtt kitakarítottam, onnan tudta, hogy vezetni szeretném. Azután gyakran bízta rám a belvárosban az ügyintézést, én meg mindig elcsavarogtam jó néhány kilométert – mondja egy szuszra Majoros Gabriella szegedi autós oktató, aki a legismertebbnek is nevezhető. Hétköznap reggelenként a helyi rádióban ő segíti információival a közlekedőket.

1987-ben szerezte jogosítványt, azon a télen hetekig szünetelt az oktatás, mert óriási hó volt a fővárosban. A nyolcvanas években Zsigulik, Wartburgok, Škodák, Trabantok és Moszkvicsok uralták az utcaképet. – Autót nem lehetett csak úgy venni, a mi családi Lada kombinkra is éveket kellett várni Merkúrnál – emlékszik vissza.

Pedagógus szeretett volna lenni, kisgyermekekkel akart foglalkozni, volt érettségi után külkereskedelmi ügyintéző, dollár boltban eladó, napközis tanárnéni is. Aztán 22 évesen elege lett a sikertelen felvételikből, és megcsinálta az alkalmassági vizsgát, ahol ki kellett tölteni, hogy mire fogja használni a PÁV-ot. A taxis, a hivatásos gépkocsivezető és az autósoktató opciók közül az utóbbit választotta. Vezetni nagyon szeretett és a tanítás volt az álma, a folyton beszélő nő ideális magyarázó típus is volt. Felkereste az MHSZ – fiatalabbaknak: Magyar Honvédelmi Szövetség – budapesti központját, és korkedvezménnyel iratkozott be a tanfolyamra, hiszen a jelentkezéskor nem, csak a vizsgákra lett 22 éves.

– Egyedüli nő voltam 50 férfi között, nem kellett névsorolvasásnál várni, hogy szólítanak – emlékszik vissza. A tanfolyam után céges autóval oktatott, ami egy Škoda 120-L volt, ezt első saját kocsija, egy LADA 1200 követte, majd megint céges autók jöttek. A 80-as években nem sokan oktattak saját járművel. A sorban volt Citroën AX – akkor még lehetett 3 ajtós kocsival dolgozni –, azután igazi kocka Lada következett, majd Peugeot 205 és Ford Sierra jobb első ülését koptatta. 1993-ban Debrecenbe költözött, ott is oktatott, 2000-óta szegedi lakos.

Első vadonatúj saját kocsija egy Fiat Punto 2-es volt, az első klímás autó, amiben lényegesen könnyebb nyáron a napi 10 órát ledolgozni. – Ami persze sok ebből a fárasztó munkából, de nem annyira sok anyagilag. A tanuló által befizetett óradíj több részből áll, ami megmarad belőle, abból már adóztunk, jutalékot fizettünk, autót szervizeltünk, kocsit tartottunk fenn és persze tankoltunk – sorolja, hozzátéve, elég sokszor körbeutazta már a Földet, mégsem jutott sehová, hacsak nem a rádióig.

– A városi közlekedés gyakran káosz, az oktatásban pedig minden helyzetben a toppon kell lenni. A dugók leküzdése, illetve elkerülése néha komoly feladat, s ezek miatt sokszor szolgáltam információval a helyi rádiónak, aztán egyszer csak szakértőként hívtak a stúdióba – emlékszik vissza rádiós karrierjének kezdetére. A vezetőség a gördülékeny, kérdezés nélküli csacsogása miatt úgy gondolta, alkalmas lehet a „Szeged szeme” feladatra, így 4 éve rendszeresen küldi reggelente a hallgatóságnak helyi információkat – ezek gyakran rejtenek KRESZ tanácsokat is.

Idén ősszel lesz 30 éve, hogy oktat. Úgy látja, sokan elfelejtik, hogy valaha voltak tanulók, ők is így kezdték. Bár a közlekedés könnyebb volt 20 éve, a tanulók hozzáállása változik, mindenki hipp-hopp 2-3 hét alatt szeretne vezetői engedélyt. – Sokan csak jogosítványt akarnak, és nem megtanulni közlekedni, pedig ez utóbbi ma már az élet része, és nagyon sokáig kell a tanultakat használni és alkalmazni – bújik elő Majoros Gabriellából a tanár.

Aki tényleg tanár, 2005-ben ugyanis pedagógus diplomát szerzett Szegeden, tehát teljesült a régi álma is. Megtudtuk, nem a gyermekekről, hanem a felnőttoktatásból, andragógiából és a szakmájából írta a diplomamunkáját.

Voltak érdekes tanulói, például akinek hamarabb volt vezetői engedélye repülőgépre, mint autóra, a fiatalember ma már egy nagy légitársaság utasszállítóját vezeti. Akadt srác, aki azóta híres rally versenyző. Egész családokat is oktatott, volt három nővér, három szabólegény, de olyan is, hogy a nagymamát, két lányát és három unokát is ő tanította vezetni. Egy szalagavatós végzős osztályból 6-7 embert is oktatott, azután ők vitték hozzá a párjukat is később. Ez úgy történhetett, hogy tánctanár a másik szakmája – mostanában éppen egy 17 évvel ezelőtti esküvői pár nagylánya jár hozzá. A leghamarabb levizsgázott tanulója egy sportos leányzó volt, aki naponta vezetett és három hét alatt végezte el a gyakorlati óráit, majd elsőre átment. De akadt 140 órás is, akinek csak a 11. próbálkozásra sikerült.

Tanulóvezető Szerbiában

– A vezetés egy készség tárgy, tehát van, akinek könnyen megy, másnak nehezebben. Mint ahogy senkiből sem lesz Jimy Hendrix, ha gitározni tanul, vagy nem válik híres balett táncossá, azzal, hogy spicc cipőt húzott a lábára – mondja, hozzátéve, az elmúlt években már angol nyelven is oktatott. A Szegedi Tudományegyetemre járó külföldi orvostan hallgatók, vagy gyógyszerészek, amikor itt töltenek 4-5 évet, az idő alatt gyakran szereznek jogosítványt. Volt, iráni, azerbajdzsáni, marokkói, mauritiusi, spanyol, amerikai és indiai tanulója is. Érdekes feladat egy szakmát egy idegen nyelven tanítani és levizsgáztatni őket.

Portrénk második részét itt olvashatja.





 

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.08.17
Zamárdi térségében, az M7-es autópálya közelében szerencsésen földet ért a gép - írja a....
2019.08.17
Befagyaszták az autógyártókra, az üzemanyag-fogyasztás alapján kibaszott büntetéseket, viszont....
2019.08.17
A Porsche továbbra is konzekvens módon bízik az elektromobilitásban és a Panamera után a Cayenne....
2019.08.17
Daneil Weissland veszi át szeptember elejétől az Egyesült Államokban az Audi eladások vezetését. A....
2019.08.17
Ugyan még mindig inkább telefonon rendelnek taxit a fővárosiak, de egyre többen használnak....
2019.08.17
Vitorlás hajó, hűtőszekrény, kábeldob, mosogatótálca – egyebek mellett ezeket hagyták el az autósok....
2019.08.16
New Yorkban lestük meg a Ford idén bemutatott izomgépét. A Shelby GT500 nem kevesebb, mint 700....
2019.08.16
Valódi megoldásokkal segítik a franciák a fogyatékkal élő dolgozókat. ..
2019.08.16
Makhmudjon Eshonkulov Üzbegisztánból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2019.08.16
A Boeing felfüggesztette  új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését....