portré és interjú

Harminc éve oktat tanulóvezetőket Majoros Gabriella - II. rész

2019.07.25.

Szeged legismertebb autóvezetője egy hölgy, reggelente a helyi rádióban ő mondja a közlekedési információkat, s ezekbe gyakran csempész tanácsokat is. Június végén a közösségi oldalon posztolt egy „megtelt táblát”, nyárra már nem tud új tanulót vállalni. Betelt a határidőnaplója és szusszanni is akar egy kicsit.

Majoros Gabriella munkája során napi 10 órában néha történnek balesetek is, szerencsére inkább csak koccanás és jellemzően az elszenvedői voltak, nem a tanulóautó okozta. Ez úton fel is hívja a járművezetők figyelmét arra, hogy ha egy munkaeszközzel szemben lesz valakinek balesete, a kiesés költségei is őt terhelik. (A portré első részét itt olvashatja.)

– Van helyzet, amikor a tanulót hagyni kell elkövetni a hibáját, például nem mindig segítek neki lefulladás után újraindítani a kocsit, hogy szokja meg, ne essen pánikba, hanem cselekedjen. Néha hagyni kell megállni a zebrán, hogy érezze, milyen kellemetlen helyzetbe lehet kerülni azzal, ha hibázik. Ez a pedagógia része a munkámnak – hangsúlyozza Majoros Gabriella. Elismeri, nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy minden rontást megold a tanuló helyett, vagy hagyja egy kicsit küzdeni, hogy érezze hibájának a súlyát. A helyzeteket csak a forgalomban lehet megtanulni. Szerinte a rutin pályán leparkolni olyan, mint medencében vadvízi evezést tanulni, az alapokat el lehet sajátítani, de élesben edződnek igazi vezetővé.

Az autós oktató szakmámban elég nehéz szabadságra menni, a tanulók folyamatosan töltik ki az ő munkanapjait, ha egyik elmegy nyaralni, van helyette más, akit beoszthat. Ám ha nála kimarad egy hét, akkor a tanítványok már hiányolják. Tapasztalat szerint nehéz egy vakáció alatt vezetői engedélyt szerezni, mert a vizsgák időpontjára is várni kell, és a sűrű programok miatt nehéz a beosztás is. Legnépszerűbb a 14 óra utáni időszak, ez kell el leghamarabb, s az is látszik nyáron sokan nem szeretnek korán kelni és a reggeli 7-9 idősávját kitölteni.

– Egyébként nehezen mondok nemet a tanulóknak, de néha muszáj, nem vagyok robot, én is vágyom szabadságra, pihenésre, nekem is vannak néha rossz napjaim, gyötörhetnek magánéleti problémák – mondja, hozzátéve, gyakori, hogy a tanulók között elfelejt minden rosszat és jókedvvel csinálja, szereti a munkáját. Megpróbálja változatossá tenni az óráit, de elismeri, van, akivel hamar elrepül a 100 perc, másnál 10 percenként az óráját nézi, hogy mikor lesz már vége.

– Nem szerethet mindenki mindenkit, a stílus sem mindig passzol, szerencsére a tanulóim 80 százaléka már ajánlás, ismerős vagy rokon révén talál el hozzám, ezért tudják mire, kire számíthatnak. Van, aki évtizedek után is emlékszik rám. Egy híres magyar kosaras fiú a szakmám kezdetén tanult nálam vezetni, azután Debrecenben akadtunk össze, majd utána a szegedi trolin is megismert újra. Jólesett, hogy közel 30 év elteltével is emlékezett, kitől tanult vezetni – avat be szakmája szépségeibe az oktató. A mazsola kifejezést nem igazán szereti a tanulók megnevezésére, szerinte az kicsit lealacsonyító kifejezés.

Ők járművezető jelöltek, tanulók, vagy éppen kezdő vezetők – általában tele önbizalommal. Nem vezetett naplót, hogy hány embert tanított meg az elmúlt három évtizedben, de ha évente 26-30 sikeres vizsgázója van van – az elmúlt 10 évben már több órával tudnak a vizsgaérettségig eljutni a tanulók, mert változott a követelmény és a forgalom is –, akkor ez már elég szép szám, lassan közelít az ezerhez.

Úgy látja, régebben a fiúk ügyesebb tanítványok voltak, mint a lányok, mert volt közlekedési előéletük, ma már van olyan, aki még kerékpározni sem tud. Tapasztalata szerint a lányok az elmúlt 5-10 évben sokkal gyakorlatiasabbak az életnek ezen a területén is, precízebbek és finomabbak is a jármű kezeléshez. – Nem igaz, hogy a nők nem tudnak tolatni! Akiknek nem megy a hátramenetes parkolás, azokat nem tanították meg rendesen, ennyi a titok. A nőkhöz más módszerek kellenek, és ha jó tematika, ők is pontosan ugyanolyan vezetők lesznek, mint a férfiak – hangsúlyozza.

Írásrészlet a Facebook oldaláról:

„Neked nyilván már van jogosítványod, ha vezetsz! Tehát rugalmas vagy, ügyes, és pillanatok alatt megoldasz minden helyzetet, ugye? Akkor miért ne tehetnéd meg, hogy ha látsz egy bizonytalan, vagy nem túl szabályos tanuló kocsit, akkor segítesz neki? (Tedd fel magadnak a kérdéseket: Sosem voltál tanuló? Tudod, hogy ma mik a követelmények, levizsgáznál a mai feltételek mellett? Csináltál mostanában KRESZ tesztet?

Olasz tanulóvezető

Segítesz neki sávot váltani, kikanyarodni, türelmesen viseled, ha lefullad, vagy ha nem tud 30 másodpercen belül megfordulni Y-nal. Igazából úgysem sietsz sehová! Elkésel? Mondd azt, hogy elnézést, de éppen segítettem valakinek. Nem fognak haragudni…, vagy indulj el időben, és ne a tanulón bosszankodj a késésed miatt!

Ő azért tanuló, mert még nem tud, ha az oktatója old meg mindent helyette, akkor sosem tanulja meg. Ha vizsgázik és az oktatója besegít, akkor megbukott. Hadd döntse el a vizsgabiztos, megérdemli-e a jogsit, vagy még gyakoroljon. A vizsga egy más állapot, ideges a tanuló, teljesíteni szeretne, izgul, beszűkül a látótere, mert koncentrál, de nagyon akarja azt a jogsit.

Tudsz segíteni másoknak, hogy könnyebb legyen – és egyszer csak mindenki jól jár. Jó megköszönni, ha beengednek, jó megtanulni az udvarias, higgadt, nyugodt vezetést, jó egy olyan autóssal találkozni, aki szól, hogy a jobb hátsó ajtód nincsen jól becsapva, vagy éppen lapos a bal hátsó kerék vagy kiégett az egyik féklámpa.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..