Lexus

Hatodik éve dönt értékesítési rekordot Európában a Lexus

2020.01.13.

A Lexus 87,2 ezer új járművet értékesített 2019-ben Európában, ami új rekordot jelent: 14%-al több új autót adott el a kontinensen mint az előző évben. Ezek több, mint 96%-át tették ki az öntöltő hibrid elektromos modellek.

A Lexus két fontos új modellel nyitott 2019-ben: az egyik az UX volt, amivel a márka belépett a kompakt méretű luxus crossoverek piacára, a másik autó pedig az új generációs ES üzleti szedán, aminek forgalmazása egyben az ES-sorozat nyugat-európai bevezetését is jelentette.  Mindkét modell remekül teljesített. 20.943 darabos eladásával az UX 5%-os részesedést szerzett a prémium szegmensben: ez a legmagasabb érték, amit bármelyik Lexus-modell az európai piacon produkált. Az ES eladása több mint háromszorosára növekedett, elérve a 238%-os növekedési értéket, ami elsősorban a jó nyugat-európai fogadtatásnak (4.292 db) volt köszönhető, illetve annak, hogy a modell megerősítette jelenlétét a keleti piacokon (2.317 db, +33%).

Szintén fontos esemény volt az új RX októberi bevezetése is, ami 23%-al magasabb értékesítést jelentett a luxus-SUV számára 2019 utolsó negyedévében. Az NX közepes méretű crossover tavaly is a legkelendőbb modellnek bizonyult 24.309 darabos eladással, hatásosan hozzájárulva ahhoz, hogy a Lexus crossover- és SUV-értékesítése 26%-aé  69.449 darabra nőtt. 2000 óta több mint félmillió Lexus SUV talált gazdára Európában.

A világ legzöldebb luxusautógyártójaként ismert Lexus ráadásul rekordnak számító 58.149 darab öntöltő hibrid elektromos autót értékesített 2019-ben Európában, amivel a márka vezető szereplőnek számít a prémium piac elektromos hajtásláncokra való átállításában. Az öntöltő hibridek a vállalat nyugat-európai eladásainak 96%-át tették ki. Idén a Lexus bemutatja első akkumulátoros elektromos (BEV) autóját, az UX 300e modellt.

A következő években tovább nő majd a Lexus elektromos modellpalettája, amelyben megjelenik a plug-in hibrid technológia és egy új, kifejezetten BEV modellekhez tervezett padlólemez is.  Ugyancsak a 2020-as év újdonsága, hogy az LC kupé mellett kapható lesz a régóta várt LC kabrió is. A két autó tökéletesen testesíti meg a teljes Lexus-kínálat szellemiségét, olyan gyönyörű stílust és lelkesítő vezetési élményt kínálva, ami egyszerre hat az autósok minden érzékére.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....