innováció

Hogyan növelhetik a színek a jövő elektromos járműveinek hatótávját?

2019.12.12.

A szakértők szerint a színek befolyásolni tudják hangulatunkat, reakcióinkat, és még azt is, hogy hány like-ot kapunk a közösségi oldalakon. A Ford innovációs központjában jelenleg azt vizsgálják, hogy a megfelelő színek alkalmazásával egyes vezetési helyzetekben hogyan növelhető az elektromos járművek hatótávolsága.

 

Az új, akkumulátoros elektromos hajtású Transit Smart Energy Concept mikrobuszban a belső világítás segítségével fokozható a hőérzet (vörös fény), vagy akár csökkenthető is (kék fény). Ez segít mérsékelni a klímarendszer terhelését, az így megtakarított energiával pedig nagyobb távolságot tehetünk meg.

Az elektromos járművek energiahatékonyságának növelése

Az USA-ban működő Országos Megújuló Energia Laboratórium által végzett kutatások szerint a klímaberendezés használata az akkumulátoros elektromos járművekben akár 50 százalékkal is csökkentheti a hatótávot. A nagyobb utasterű járművek – például a mikrobuszok – több energiát igényelnek a belső hőmérséklet fenntartásához, hogy az utasok kényelemben érezhessék magukat.

A Ford ezt a 10 üléses tanulmánymodellt a németországi Kölnben kialakított, Weather Factory nevű időjárási tesztközpontjában próbálta ki. A tesztet úgy tervezték meg, hogy a vezetőülésből egy központi kijelzőn követhető legyen az összes utasülés hőmérséklete, majd nulla Celsius fokos téli időjárást, illetve 30 fokos nyarat szimuláltak, és megkérték az utasokat, hogy osztályozzák a hőérzetüket. Mindkét hőmérsékletnél az volt a világítás hatása, hogy csökkent a klímaberendezés energiafelhasználása: a hűtés esetében 3,3 százalékkal, míg a fűtés esetében 2,5 százalékkal.

A Transit Smart Energy Concept több innovációt is alkalmaz az energiafelhasználás optimalizálása és a hőveszteség csökkentése érdekében:

·        Hat darab, tetőre szerelt napelemet, melyek egy 12 voltos akkumulátort töltenek; ezek gondoskodnak az ülésfűtésről, az utastér világításáról és a fedélzeti elektromos rendszerek ellátásáról.

·        Egy innovatív hővisszanyerő rendszert, ami a kabin levegője és a külső levegő mellett a hajtáslánc elemeiből származó hulladékhőt használja arra, hogy 20 százalékkal nagyobb hatótávot biztosítson.

·        Szellőző dupla ablakokat, melyek révén csökken a hideggel érintkező felületek mérete, és jobb hőszigetelést biztosítanak.

·        Hőszigetelt padló és tetőt, amelyek szintén csökkentik az utastér hőveszteségét.

·        Elektromos mozgatású tolóajtót, ami csak félig nyílik ki a hőveszteség mérséklése érdekében. A fűtés, szellőzés és légkondicionálás levegőbefúvói automatikusan kikapcsolnak, ha nyitva van az ajtó.

·        Polikarbonát elválasztófalat az utasok ajtaja és az utasülések között, ami tovább csökkenti a hőveszteséget ki- és beszálláskor, illetve védi az utasokat a külső időjárástól.

A járművet olyan fűtőpanelekkel és ülésfűtéssel is felszerelték, amelyekkel minden utas beállíthatja a saját környezetének hőmérsékletét. A tervek szerint az autó későbbi változataiban már a vezető is képes lesz szabályozni az egyes ülések fűtését és hűtését, sőt a rendszer – a már létező légzsák-deaktiváló technológiákhoz hasonlóan – automatikusan kiiktatja az olyan ülések klimatizálását, amelyeken éppen senki sem ül. A Ford várhatóan még idén megkezdi a Transit Smart Energy Concept közúti tesztelését.

Az elektromos hajtások bevezetése Európa első számú haszongépjármű-márkájánál

A kutatási projekt szerves része a Ford azon törekvésének, hogy minden egyes járművéhez valamilyen elektromos hajtásláncot is kínáljon. A Ford bejelentette, hogy jelenleg is dolgozik egy, az európai piacra szánt tisztán elektromos hajtású Transit haszongépjármű fejlesztésén, ami várhatóan 2021-ben jelenik majd meg a márkakereskedésekben. Ugyanakkor a márka az első olyan autógyártó, amely az innovatív, új Transit Custom Plug-In Hybrid bemutatásával máris bevezette a nulla károsanyag-kibocsátású autózást is lehetővé tevő plug-in hibrid technológiát az 1 tonnás áruszállítók kategóriájában.

A Transit szolgáltatja az alapot a Deutsche Post StreetScooter WORK XL elektromos áruszállítójához, amit a Ford európai központjában, Kölnben gyártanak. Emellett a Ford több kísérleti programot is folytat a Transit Custom Plug-In Hybrid modellekkel Londonban, Kölnben és Valenciában, hogy részletesen kiderítse, milyen valós előnyökkel jár majd a 2019 végén bevezetendő hibrid-elektromos áruszállítók használata.

Idézetek

“A színek hatására hangulatunk sokféle módon tud változni. Jelen esetben a belső tér vörös színű világítását használjuk fel arra, hogy az utasok melegebbnek érezzék a levegőt, illetve a kék világítást arra, hogy hűvösebbnek érezzék azt. A klímarendszer terhelésének csökkentése révén jelentős mértékben megnövelhető a jármű hatótávolsága.”

Lioba Müller, világítási mérnök, Jármű Architektúra, Ford Európa

 

Az oldal fő támogatója

 

2020.01.25
Újabb szelettel bővítette okosotthon vízióját a Renault, ami szorosan kapcsolódhat a Nissan korábbi....
2020.01.25
A Francia Kerékpáros Szövetség és a Közlekedésbiztonsági szervezet (Sécurité Routière) megújítja....
2020.01.25
Shang Jun Kínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára. ..
2020.01.25
Alighogy bejelentette a Toyota a Yaris vadonatúj generációjának idei őszi érkezését amelyben a....
2020.01.25
Az olasz hatóság által körözött munkagépre bukkantak a rendőrök a csengersimai határátkelőhelyen –....
2020.01.25
A bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien tavaly több mint 70.000 embernek tartott....
2020.01.25
Az Egyesült Királyság több városában légszennyező anyagokat elnyelő buszokat állítanak forgalomba....
2020.01.25
Már egy éve vártunk arra, hogy itthon is kipróbálhassuk a legnagyobb elektromos Volkswagent, a....
2020.01.25
A korábbi évet tíz százalékkal meghaladóan több mint 5,5 millióra emelkedett tavaly Letenyén a....
2020.01.25
Ha valahol, Kanadában pontosan tudják, milyennek kell lennie egy túlélőjárműnek. A Lexus helyi....