koronavírus

Hyundai: virtuális szerenád, gyümölcs szállítmány és mini performance

2020.05.13.

A Hyundai és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös projektjének keretében hetek óta járják a márka zenélő autói az országot, és igyekeznek kellemes pillanatokat vinni  az otthon maradottaknak, és az egészségügyi intézményekben lévő betegeknek, időseknek, valamint az ott dolgozóknak. 

A Hyundai vezetősége és gyümölcs beszállító partnerük, a bekészítés.hu pedig összefogott, és szerették volna meglepni a Szent László kórház dolgozóit friss gyümölcs szállítmányokkal, hiszen hetek óta küzdenek értünk, és minden tisztelet és támogatást megérdemelnek áldozatos munkájukért cserébe.

- Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben a nehéz időszakban olyan egymástól távoli területek fogjanak össze, akik a mindennapokban nem ugyanazon a területen dolgoznak. A Nyiss ablakot a zenének projektben egy kereskedelmi cég, és a művészet került egy platformra, és a végeredmény egy igazán emberi és nagyon szerethető formában kelt életre. Az, hogy egy kis zenével, ha csak néhány percre is kicsit kizökkenhetnek a hallgatók  a veszélyhelyzet okozta nyomasztó hangulatból, már megérte  - nyilatkozta Kovács Pál,  a Hyundai  ügyvezetője.

Az akcióban Michelisz Norbert WTCR világkupa győztes autóversenyző is részt vett, akinek különösen fontos, hogy ahol tud, segíthessen. „Igazán megörültem, amikor megkerestek, hogy vegyek részt ebben az akcióban, mert ez  a nehéz helyzet most arra sarkall minket, hogy ahol lehet próbáljuk segíteni azoknak  a munkáját, akik most nem zárkózhatnak be otthonaikba, és a megszokottnál sokkal keményebben kell harcolniuk nap mint nap, olykor nagyon nehéz körülmények között. Örömmel jöttem, mert tudom, hogy néha egy kis segítség is valakinek nagyon sokat jelenthet.” – mondta el Michelisz Norbert.

A különleges alkalmat Roby Lakatos hegedűvirtuóz koronázta meg, aki nemrégiben készített közös felvételt a MÁV Szimfonikusokkal és ez alkalommal a Cinema Paradiso szólóját játszotta el a kórház covid részlege előtt. - Egészen felemelő érzés, amikor ennyire különböző területeken dolgozó emberek egy fontos és közös ügy érdekében gondolkodás nélkül összefognak és együtt igyekeznek segíteni. Nekünk zenészeknek pedig nagyon nehéz, hiszen ebben  a vészterhes időszakban nem játszhatunk  a közönségünknek, az otthonainkban tudunk muzsikálni, és nagy öröm, hogy a kórházban gyógyuló betegeknek és a dolgozóknak játszhattam – kommentálta Roby Lakatos.

A gyümölcs adomány átadása, és mini koncert után az autók Szentendrén folytatták útjukat, hiszen egy különleges szerenád programmal is készültek. Mivel az idei év a végzős gimnazistáknak nagyon másképpen alakult, mint ahogy szokott a tradicionális ballagásra, és szerenádra sem volt lehetőségük. Így nem tudtak a diákok elbúcsúzni szeretett tanáraiktól.

A Hyundai és kreatív ügynöksége, a Republic Group segítségével mégis megvalósulhatott a szerenád egy végzős osztály számára. A szentendrei Móricz Zsigmond gimnázium egyik végzős osztályának diákjai elküldték  a telefonjukkal felvett hanganyagot, és szöveget, melyben köszöntötték tanáraikat, és a stúdióban hangszerelt anyagot a MÁV Szimfonikusok zenélő autóinak segítségével lejátszottuk  a meglepett, és meghatódott tanároknak.

– Mindannyian emlékszünk még a szerenád pillanataira, amikor együtt sírhattunk tanárainkkal, és megköszönhettük nekik azt a sok munkát, és türelmet. Idén ez az élmény kimaradt a diákoknak, így amikor jött az ötlet Márton Szabolcstól, az ügynökségünk kreatív igazgatójától, akkor kapva kaptunk az alkalmon. Én magam is úgy könnyeztem végig a délutánt, mintha az osztály tanulója lettem volna – jegyezte meg Ördög Ibolya, a Hyundai Marketing és kommunikációs vezetője.

A gyümölcs adományozás a következő hetekben folytatódik majd. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....