Latin-Amerika

Íme Latin-Amerika 20 legnépszerűbb autója

2019.10.10.

A régió legkeresettebb autóiról szóló féléves jelentésében a focus2move autóipari tanácsadó cég Latin-Amerika 41 piacának adatait összegezte. Ennek alapján állította össze azt a toplistát, amely a Mexikótól Argentínáig egybegyűjtötte, mely modellekből fogyott a legtöbb a kontinensen 2019 első félévében - írja a latin-amerikai országokra szakosodott autós szakportál, az autocosmos.com.

A toplistára rányomja bélyegét az a tény, hogy a kontinens három nagy országának, Mexikónak, Brazíliának és Argentínának az eladásai a teljes értékesítés több mint felét teszik ki. Ez gyakorlatilag meg is határozza, melyik autótípus milyen helyezést ért el az elmúlt fél éveben.

A Chevrolet Onix immár a negyedik egymást követő évben a régió legkeresettebb autója: több mint 110 000 darabot adtak el belőle 2019 első hat hónapjában. Ez a mennyiség 17,2 százalékkal több, mint 2018. első felében, ami jól jelzi a Brazíliában gyártott hatchback erejét a piacon.

Érdemes visszaidézni, hogy az Onixból 2018-ban csaknem 250 000 darabot értékesítettek Latin-Amerikában. Idén pedig színre lép az új generációs változat, amit Kínában fejlesztettek, de a brazíliai São Paulóban gyártják majd.

Az év nagy zuhanását a Nissan Versa produkálta, amely 2018-ban 137 843 értékesített darabbal még a második helyet foglalta el a népszerűségi listán, az idei év első hat hónapjában azonban mindössze 46 757 darabot értékesítettek belőle. Ez 13,9 százalékos csökkenést jelent 2018 első félévéhez képest, amivel a modell visszaesett a ranking 5. helyére. A magyarázat talán az lehet, hogy már bemutatták a Versa új generációját, ami hamarosan megérkezik Latin-Amerikába, ezért a potenciális vásárlók inkább kivárnak.

A Toplistát vezető Chevrolet Onixot a második helyen a Ford Ka követi 68 735 darabbal (-4,4%). A dobogó harmadik fokát a Toyota Hilux foglalja el 53,878 eladott autóval (-3,9%), a negyedik helyre pedig a Volkswagen Gol futott be 47 867 autóval (-10,8%).

Figyelmet érdemel, hogy a Renault Kwid betört a legjobb tíz közé. A 7. helyre ugrott 43. 030 eladott gépkocsival, ami 16,3 százalékos növekedést jelent. Ugyancsak jelentős fejlemény a Nissan Kicks 9. helyezése 35.813 értékesített járművel.

A márkák között is a Chevrolet áll a legjobban: négy modellje is bekerült a Top 20-ba. A második a Toyota és a Nissan a 3-3 modellel. Őket a Volkswagen, a Renault és a Fiat követi 2-2 autóval. A Ford, a Hyundai, a Jeep és a Honda egy-egy modellel fért be a 20 közé.

Most pedig jöjjön Latin-Amerika 20 legnépszerűbb autójának toplistája!

1. Chevrolet Onix - 110,708 

2. Ford Ka - 68,735 

3. Toyota Hilux- 53,878 

4. Volkswagen Gol - 47,867  

5. Nissan Versa - 46,757 

6. Hyundai HB - 2045,741

7. Renault Kwid - 43,030 

8. Chevrolet Prisma - 41,903 

9. Nissan Kicks - 35,813 

10. Renault Sandero - 35,759 

11. Volkswagen Polo - 35,078 

12.  Toyota Yaris - 33,383

13. Jeep Renegade - 33,138 

14. Chevrolet Beat - 32,967

15. Chevrolet Aveo - 32,376

16. Fiat Argo - 32,372 

17.  Fiat Strada - 32,119

18. Toyota Corolla - 31,919 

19. Honda HR-V - 31,197 

20. Nissan March - 30,444 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint,....
2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....