aktív kormányzás

Intelligens szervokormányt fejleszt a Draspó-Tempo Kft.

2018.01.14.

Közel 400 millió forintból, 191 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással fejleszt nagyméretű haszongépjárművekbe beépíthető intelligens szervokormányt a Draspó-Tempo Kft. szigetszentmiklósi üzemében - közölte a cég az MTI-vel. 

A társaság tájékoztatása szerint egy olyan intelligens szervo-kormányművet fejlesztenek, amely figyelmezteti a vezetőt, ha járműve kisodródik a menetsávból, szükség esetén pedig képes a sáv elhagyására is. Emellett figyeli a járművezetőt is, alacsony aktivitási szint mellett a rendszer először figyelmeztető jelzést ad, majd ha azt érzékeli, hogy a vezető továbbra sem korrigál, akkor beavatkozik. 

A szervokormány tehergépkocsikba, nyerges vontatókba és járműszerelvényekbe, valamint autóbuszokba építhető be. 

A cég a szervokormány értékesítésénél elsősorban a kisebb közép- és kelet-európai, valamint a fejlett kis- és közepes méretű távol-keleti járműgyártók piacát célozza meg. A projekt által a cég az export árbevétel 90 millió forintos bővülésére számít 2020-ig.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az 1997-ben alapított szigetbecsei székhelyű kft. fő profilja buszok, tehergépjárművek, valamint személygépjárművek ellátása alkatrészekkel, emellett foglalkozik szervokormány gyártással és forgácsolással is. 

A társaság 2016-ban 1,41 milliárd forint nettó árbevételre, 2015-ben 1,51 milliárd forintra tett szert. A cég adózott eredménye 2016-ban nettó 52,34 millió forintra csökkent, egy évvel korábban 138,89 millió forint volt. A kft. dolgozóinak létszáma 2016-os adatok szerint 79, a fejlesztéssel 4 új munkahelyet hoznak létre.

Forrás: 
MTI

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2018.01.23
A RENAULT Hungária Kft. is csatlakozott a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai....
2018.01.23
Megkezdte országos elektromosautótöltő-állomás hálózatának kiépítését az NKM Nemzeti Közművek Zrt....
2018.01.23
Pörög a használtautó piac, dübörög az autóimport. Persze a népszerűségi lista élén prémiumgyártók....
2018.01.23
December 24. és január 1. között közel 1400 kárt jelentettek a Generali Biztosítónál összesen....
2018.01.23
A Volkswagen Csoport minden eddiginél több járművet szállított ki a 2017-es pénzügyi évben.....
2018.01.23
Sorozatunk első részében részletesen összefoglaltuk a hidrogén alapú társadalom kialakulásához....
2018.01.23
A Push to Pass tervben foglalt termékoffenzíva magasabb fokozatba kapcsolt, és az előző 18 hónapban....
2018.01.23
A motorsport bővelkedik az olyan versenyzőkben, akikben megvan a tehetség bármilyen jármű....
2018.01.23
Van öt ember Magyarországon, akinek az elmúlt néhány hónapban biztosan számos irigye akadt: ennyi....
2018.01.22
- Az informatikusok, a villamos- és gépészmérnökök gyakorlati képzésnek támogatására együttműködési....