Kiss Norbi

Kamion Eb - Megvan Kiss Norbert első futamgyőzelme a Mercedesszel

2016.06.12.

Kiss Norbert, a német Tankpool24-Mercedes címvédő magyar pilótája nyerte a kamion Európa-bajnokság franciaországi Nogaróban zajló versenyhétvégéjének első szombati futamát.

A 31 éves versenyző a délelőtti időmérőn is a leggyorsabb volt, pole pozícióból indulhatott, s rajt-cél győzelmet aratott a 12 körös futamon. A második versenyen - a fordított rajtsorrend szabályának megfelelően - nyolcadikként startolt, s a hatodik helyen ért célba.

Fotó: Kiss Norbi Média

Kiss az MTI-nek azt mondta, mivel motorerőben még nem tudják felvenni a versenyt az MAN-ekkel, kedvez a kamionjuknak a lassabb, kanyarokkal tűzdelt pálya, ez pedig azt is jelenti, hogy ha esetleg nem is sikerül nagy mértékben fejleszteniük, a Hungaroringen már a mostani technikával is eséllyel szállnak majd harcba. "A rajt eddig gyenge pont volt, de most jól sikerült, volt egy kis szerencsém is, s ahogy egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutottam, már jó esély kínálkozott a győzelemre" - nyilatkozta Kiss, s hozzátette: az egész csapat nagyon boldog, rengeteg munkájuk van abban, hogy a tavaly még a mezőny végén kullogó Mercedesszel futamot sikerült nyernie.

"Természetesen vasárnap is megcélozzuk a pole pozíciót és a futamgyőzelmet, aztán persze fejlesztjük tovább a kamiont" - jelentette ki a kétszeres Eb-győztes pilóta.

Nogaróban vasárnap délelőtt újabb időmérő, majd ismét két futam következik. Az Eb július első hétvégéjén a Nürburgringen folytatódik, a nyári szünet után, augusztus 27-28-án pedig a Hungaroringre látogat a mezőny. A szervezők a tavalyi viadalhoz hasonlóan ismét fesztiválhangulatot ígérnek a mogyoródi létesítménybe, ahol betétfutamként ebben az évben a közel 600 lóerős luxus-versenyautókat felvonultató Blancpain GT Series szerepel majd.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....