autósport

Karvai Sándor a Trackwood Drift Fesztiválon

2013.08.22.

Karvai Sándor ismét egy különleges megtiszteltetésben részesül: 2013. augusztus 24-én részt vehet a RabócsiRingen megrendezésre kerülő Trackwood Drift Fesztiválon, ahol az Eastern European Drift Championship , valamint a Drift Allstars European Series legjobb pilótái mérik össze tudásukat.

Sándor nem kisebb feladatot vállalt, mint azt, hogy ezúttal nem csak motorozni, hanem autót vezetni is fog a versenypályán Borsi Gergő ötszörös magyar bajnok autóversenyző irányításával. Ez óriási kihívás számukra, mert Sándor elmondta, hogy bár 2010-ben egyszer navigált már a RabócsiRingen, de nagyon kevés emléke maradt az útvonal nehézségeiről, így tulajdonképpen a pálya ismerete nélkül, "vakon" vágnak bele a feladatba. Elmondta azt is, hogy kis félelemmel, de annál nagyobb elszántsággal és örömmel áll a szombati nap elé, és biztos abban, hogy teljesíteni tudja a kitűzött célt.

Sanyi és Gergő

Mindenkit várnak szeretettel, aki személyesen is szurkolna Sanyinak, aki pedig nem tud eljönni, a megszokott internetes fórumokon követheti az eseményeket!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....