vasút

Kedd hajnaltól újra járnak a személyvonatok Szabadkára

2023.11.24.

Fontos mérföldkőhöz érkezik a Szeged-Rendező és Röszke közötti vasútvonal átépítése: nyolc év után, november 28-án hajnaltól újra járnak a személyvonatok Magyarországról Szabadkára - közölte honlapján a MÁV Zrt. pénteken.

Hozzátették: napi tíz járat közlekedik majd a két ország között; az újra megnyíló személyforgalom elősegíti az interregionális kapcsolatokat. A közleményben felidézték, hogy a fejlesztés keretében több mint 13 kilométer hosszan újult meg a vasúti pálya és annak környezete.

A pálya átépítése tavaly nyáron fejeződött be, a tehervonatok már azóta közlekedhetnek, és átmenetileg továbbra is ez a vonal biztosítja a Budapest-Kelebia vasútvonal fejlesztési időszakában a tranzit áruforgalom kerülő útvonalát - tették hozzá. Kitértek arra is, hogy az eredetileg október 23-ra tervezett személyforgalmi indulást "vállalkozói hiányosságok" miatt kellett elhalasztani.

A napi tíz járatból négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat fog kiszolgálni, a menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra lesz a határrendészeti vizsgálatokkal együtt.

Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7 órakor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre - tudatták. Megjegyezték: így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény InterCityvel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úti cél esetén az országhatárig sem érvényesek, és a Magyarországon érvényes kedvezmények csak az országhatárig vehetők igénybe.

A menetjegyek november 25-től érhetők el; tekintettel arra, hogy jelenleg a vonal nem minden állomásán és megállóhelyén üzemel jegypénztár, illetve a fedélzeten csak korlátozásokkal váltható jegy, a vasúttársaság azt javasolja, hogy az utasok menetjegyüket a MÁV-START nemzetközi jegypénztáraiban, vagy a jegy.mav.hu felületen váltsák meg.

A fejlesztésről többek közt azt írták, hogy Röszke állomás teljesen átalakult, új akadálymentes magasperon épült, a peronokon új esőbeállókat létesítettek, továbbá az új utasforgalmi épület mellett tíz kerékpár tárolására alkalmas B+R és mozgáskorlátozott P+R parkolót is kialakítottak. Szeged térségében 1408 méter hosszban zajvédő fal épült.

A beruházás 2025-ös teljes befejezéséig továbbra is csökkentett sebességgel, legfeljebb 60 km/órával közlekedhetnek a tehervonatok, a személyvonatok sebessége "a hátralévő kivitelezési feladatok megvalósításával emelhető több lépcsőben" - írták.

A további információk és a menetrend a mavcsoport.hu honlapon érhető el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....