kresz szabályok

Kreszprofesszor: Bal oldali parkolás

2017.01.28.

Az első képhez kapcsolódó kérdésem, vajon a kép bal oldalán látható, 1,5 m-nél keskenyebb, hol az úttesttel egymagasságú, hol kissé kiemelkedő, lépcsőkkel és fatörzzsel tarkított felület a KRESZ szempontjából járda-e?

Az első kép.

Második képen a kérdés, honnan kell merni a szükséges 5,5 m távolságot?

Az épület falától vagy a kétfelé burkolatot elválasztó, kis jóindulattal vízlefolyónak nevezhető "műtárgytól".
A bírságot az 5,5 m-nél kisebb jobboldali távolság miatt kaptam.

 

AKI VÁLASZOL: A KRESZPROFESSZOR

A KRESZ a járdáról ezt írja:


"Járda: az útnak a gyalogosok közlekedésére szolgáló - az úttesttől szintkülönbséggel, kiemelt szegéllyel, vagy más látható módon elhatárolt - része"

Tehát egyrészt, ha az út szélén lévő terület nem a járművek közlekedésére szolgál, másrészt, ha látható módon el van választva, akkor az járdának minősíthető.

Természetesen jogos lehet a kérdés, hogy mi van, ha esik a hó, mi látszik ebből? De 50 centis hó esetén a hagyományos járda sem fog látszódni, ugyanakkor minden közlekedőnek alapvetően azzal tisztában kell lenni, hogy az utak 99%-ban, az úttest mellett járda is van, hiszen az út meghatározása arról szól, hogy a járművek és a gyalogosok közlekedésére kialakított terület.

Azaz valahol a gyalogosoknak is kell közlekedniük.


A második kérdésre szintén konkrét választ ad a KRESZ:
"Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad."

Tehát az úttest jobb széléig kell mérni azt a bizonyos távolságot. Jelen képen az úttest mellett parkolóhely is van, ami már nem része az úttestnek.
Azzal sem lehet érvelni, hogy aki jobboldalon akar tartózkodni, az menjen a parkolóba, ugyanis megállni - például amikor egyutas kiszáll, vagy rakodnak az autóból - azt a parkoló előtt az úttesten is szabad.

A szabályok alapján olyan egyirányú utcában, amely nincs legalább 7-8 méter széles nem szabadna bal oldalon megállni és várakozni.

Sajnos a képen látható autó büntetése ez alapján jogos.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....