kreszprofesszor

Kreszprofesszor: Ilyen kereszteződés nem lehetséges

2017.08.19.

Napok óta kering egy ábra az interneten, és eléggé megosztja azokat, akik véleményt próbálnak mondani az elsőbbségadás kérdésében.

A képen egy kanyarodó főútvonal található, ahol forgalomirányító lámpákat helyeztek el. A jobb értelmezhetőség érdekében a képet felső nézetből mutatom meg.

Olyan kereszteződésről van szó, ahol a főútvonal elkanyarodik. Általános esetekben ilyenkor a főútvonalról érkező járműveknek elsőbbségük van azokkal szemben, akik az elsőbbségadás kötelező tábla felől érkeznek. Még akkor is, ha valaki szemből egyenesen érkezik, míg a főúton haladó balra kanyarodik.

Érdemes azt is átismételni, hogy aki a főútvonalon halad tovább, mivel arról nem tér le, ezért nem változtat irányt, így a KRESZ ebben az esetben nem teszi kötelezővé az irányjelző használatát.

Egyébként sokan talán nem is tudják, hogy ebben a bonyolultnak tűnő útkereszteződésben végtelenül egyszerű a továbbhaladási sorrend megállapítása:

Mindig első az, aki a balra kanyarodó főútvonal tábla felől érkezik, után pedig az óramutató járásának megegyező irányban mehetnek tovább az ezt követő járművek, függetlenül attól, hogy milyen irányban kívánnak tovább közlekedni:

A nagy vitát kiváltó kép azonban egy kicsit más, mint amit az életben az utakon megszoktunk. Ezen ugyanis forgalomirányító lámpák is működnek.

Az a legnagyobb baj, hogy ez a megoldás nem felel meg a magyar jogszabályoknak!

Ugyanis a 41/2003. GKM rendeletben a következő áll:

Tilos részlegesen védett irányítási módot alkalmazni a kanyarodó főirány esetében, ha az útkereszteződésben a főútvonal vonalvezetése az egyenes iránytól eltér (a főútvonal kanyarodik).

A részlegesen védett irányítási mód nem más, mint a telezöld alkalmazása, hiszen normál kereszteződésben ilyenkor a zöld jelzés ideje alatt balra kanyarodó köteles elsőbbséget adni a szemből egyenesen, szintén zöld jelzésen érkezőnek.

(A nyilas zöld lámpánál beszélhetünk egyébként védett irányítási módról, amikor más jármű részére nem kell elsőbbséget adni.)

Valószínű azért került a jogszabályba ez a megjegyzés, mert szintén rögzített meghatározás az, hogy

Az utak forgalmát úgy kell szabályozni (a forgalmi rendet úgy kell kialakítani), hogy a közlekedés résztvevői biztonságosan, gyorsan és zavartalanul közlekedhessenek.

Márpedig, ha neten ekkora vitát váltott ki a helyzet, akkor az utakon nehezen értelmezhető helyzet elé nem szabad állítani a vezetőket.

Mindezek ellenére mégis van megoldás a képen látható helyzetre, hiszen a KRESZ a 9.§.-a a következőt rögzíti:

Ha a forgalmat fényjelző készülék irányítja, a „Főútvonal” jelzőtábla, valamint az elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák jelzései nem irányadók.

Ez alapján a kereszteződésre úgy kell tekinteni, mintha ott nem is lennének ezek a táblák, és természetesen így nincsnek a kiegészítő (a főútvonal kanyarodási ívét mutató) jelzések sem.

Ebben az esetben a két szemből érkező jármű közül az egyenesen haladónak, tehát a piros személygépkocsinak van elsőbbsége.

Érdekességként megemlíteném, hogy attól, hogy a táblát az elsőbbségadás szempontjából nem kell figyelembe venni, még a főútvonal nem szűnik meg, tehát egyéb szabályok kapcsán él, azaz például irányjelzést, ha a főúton továbbhajtunk, nem kell alkalmazni.

Budapesten, ezen belül Csepelen egyébként találtam egy hasonló útkereszteződést, azonban itt a kanyarodó főútvonal irányában már nyilas zöld lámpákat alkalmaznak:

Azaz, amikor a szemből érkezők zöld fényt látnak, akkor a balra kanyarodás nem engedélyezett:

A mellékút felől érkezve viszont már találkozhatunk olyan helyzettel, amikor a szemből, a főútvonalról érkező, balra kanyarodóval a telezöld miatt elsőbbségi viszonyba kerülünk.

Ott jártamkor azt tapasztaltam, hogy nem volt ebből probléma, az egyenesen haladónak mindig megadta az elsőbbséget az, aki szemből balra kanyarodott.

Összefoglalva:

·         A neten terjedő kép ebben a formában nem felel meg a magyar forgalomszervezési szabályoknak, azaz, ilyen kereszteződés nem lehetséges.

 

·         A KRESZ szabályai alapján a forgalomirányító készülék működése esetén a főútvonalat és az elsőbbségadást jelző táblák jelzései nem irányadók. Tehát az egyenesen közlekedő piros autó haladhat át elsőként az útkereszteződésben.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....