CNG

Letették az új autóbusz telephely alapkövét Kaposváron

2017.06.23.

Letették a helyi járatú autóbuszok mintegy 4 milliárd forintból kialakítandó telephelyének alapkövét Kaposváron csütörtökön.

A korábban egy hulladékgazdálkodási vállalat által használt területen 2018 augusztusára elkészülő létesítmények biztosítják majd a város 40 sűrítettgáz-üzemű (CNG) autóbuszflottájának és a majdani elektromos buszainak tankolását, töltését, szervizelését, vizsgáztatását és parkolását. A város ezzel jelentős összegeket takaríthat meg, lévén, hogy eddig külső cégekkel végeztette el járművei karbantartását.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az alapkőletételen hangsúlyozta, az élhető Magyarország nem képzelhető el élhető vidék nélkül, a kormány ezért minden olyan támogatási lehetőséget megad a települések számára, amellyel javulhat az életminőség, az életszínvonal. Az államtitkár szerint a telephelyberuházással tovább javul a szolgáltatás nívója a kaposvári közlekedésben, a város vezetésének pedig érdemes elektromos buszok beszerzésében gondolkodnia azzal összefüggésben is, hogy a jövőben megújul a belső közlekedési hálózata és folyamatban van a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es út gyorsforgalmi úttá alakítása.

Fotó: kaposvarmost.hu

Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta: Európa legkorszerűbb buszflottájának világszínvonalú telephelye lesz, Kaposvár pedig az ország egyik leginkább környezettudatosabb, legzöldebb városává válik. Utalt rá, a fejlesztés a város egykori polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett 171 milliárd forintos program része, amelynek keretében az elmúlt időszakban orvosi rendelők, ipari parkok, a Csiky Gergely Színház épületének a rekonstrukciója kezdődhetett meg, és egyebek mellett sor kerül új uszoda és új sportcsarnok építésére, továbbá iskolák, óvodák megújítására.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....