biztosítók

Magasan az elvárások felett teljesítenek a hazai biztosítók

2017.05.25.

Túl vannak az első, teljes évet feldolgozó Szolvencia II-es adatszolgáltatáson a hazai biztosítók. A szavatolótőke-ellátottság tekintetében a magyarországi társaságok jelentősen túlteljesítik az elvárt szintet – jelentette ki Horváth Gyula, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) CFO Szekciójának elnöke a szövetség szerdai sajtótájékoztatóján.

2017. május 19-e fontos határidő volt a biztosítók számára: ekkor járt le ugyanis az Európai Biztosításfelügyelet, az EIOPA (European Insurance and Occupational Pension Authority) 2016-os évre, illetve 2017 első negyedévére vonatkozó  Szolvencia II-es adatszolgáltatásának határideje.

Az adatszolgáltatást támogatta az EIOPA ingyenesen elérhető szoftvere, a 2017 utolsó negyedévére vonatkozó, 2018. február 18-ig teljesítendő adatszolgáltatást már  minden biztosítónak saját magának kell előállítania.

A korábbi, Szolvencia I-nél alkalmazott szabály alapú tőkekövetelménnyel szemben a Szolvencia II-es rendszernél már komplex, kockázatalapú tőkekövetelményt és kockázatalapú felügyelési szabályrendszert határoztak meg, így a teljes követelményrendszeren belül a kockázatközpontú szemlélet érvényesül. A biztosítók minden esetben saját kockázat- és szolvencia-értékelés (ORSA) keretében mérik fel az általános szavatolótőke-szükségletüket.

A hazai biztosító társaságok irányában a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 150 százalékos szavatolótőke-ellátottsági elvárást határozott meg, amelynek el nem érése esetén felügyeleti közbelépésre lehet szükség. „A Magyarországon tevékenykedő biztosítótársaságok szavatolótőke-ellátottsága lényegesen meghaladja az elvárt minimum szintet - 2016-ban 222 százalék volt -, ez a szint pedig nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít” – jelentette ki Horváth Gyula, a Magyar Biztosítók Szövetsége CFO Szekciójának elnöke.

A Szolvencia II-es irányelv megjelenésével számos új fogalom került bevezetésre, amely nemcsak az átlagemberek, hanem még a szakértők számára is komoly felkészülést igényel.

A Magyar Biztosítók Szövetsége információszolgáltatással és edukációval kapcsolatos feladatai ellátásának keretében egy „Közös fogalomtár”-at készített. A fogalomtárban megtalálhatók a legfontosabb kifejezések és azok magyarázatai. A szöveg elérhető a Magyar Biztosítók Szövetségének honlapján.  

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....