autók

Magyar autópark száztíz éve és ma

2015.05.01.

Nemcsak összetételében és átlagkorában, de méretben is változott a hazai gépkocsiállomány.

Rába Alpha, 1913

Úttörő grófok

A múlt század elején még a lovaskocsik domináltak az utakon, melyeket csak évtizedek alatt sikerült kiszorítani az automobiloknak. Lassan indult a hazai motorizáció, az első automobilt Hatschek Béla optikus-műszerész vásárolta 1896-ban. A Benz Velo nem száguldott nagy tempóban, de némelyeket ijesztő, a többséget ámulatba ejtő látványossága lett a városnak. Hatscheknak hamar követője akadt: az addig csak lovaskocsival fuvarozó Törley József teherautóval is szállított pezsgőt budafoki telepéről. 1900-1905 között Esterházy Miklós, Karácsonyi Jenő és Szapáry Pál gróf is automobilra váltott. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank a századforduló tájékán buszokkal és teherautókkal akarta összekötni a HÉV vonalait, ám ez nem valósult meg, többek között az infrastruktúra hiánya miatt.

Az első sorozatgyártású magyar gépkocsi postai megrendelésre készült

Tilos volt őrizetlenül hagyni

Az első közlekedési szabályozást 1901-ben állították össze a rendőrség és a már egyéves Magyar Királyi Automobil Club (KMAC) szakemberei. Ekkortól vizsgázni kellett a fővárosban: az első évben 49 vezető kapott jogosítványt, 38 jármű pedig forgalmi engedélyt és rendszámot. A közutakon a személyautók legfeljebb 20, a teherkocsik 6 km/órás sebességgel haladhattak, így az egy lóerőnyi teljesítmény bőségesen elegendőnek bizonyult. A járműveket fel kellett szerelni üzemi és rögzítőfékkel, első-hátsó lámpával, valamint dudával, amit menet közben folyamatosan használni kellett. A lovakkal ellentétben a parkoló automobilokat tilos volt őrizetlenül hagyni.

Protokoll rendszám

Túl ez ezrediken

A századfordulón kezdtek szaporodni a gépkocsik, 1910-ben pedig már 1047 darabos volt az állomány, ebből 937 volt személyautó. Néhány év alatt már háromezerre bővült a gépjárműpark, ami az I. világháború után felére csökkent és csak lassan szaporodott. A tízeres álomhatárt 1926-ban lépték át, ekkor 12 232 gépkocsi szerepelt a hazai nyilvántartásokban. A második világháború előtt már ötvenezernél több gépkocsi futott magyar rendszámmal, ám harcok után ez a szám harmadára csökkent és az 1950-es években.

A magánautózás sokáig volt kevesek kiváltsága Magyarországon, ahol a szűk kínálat ellenére is negyedmillióan jegyeztek elő a Merkúr személygépkocsi-értékesítő vállalatnál, ahol a négy-öt éves szállítási idő előtt a vételár 20 százalékát kellett befizetni az OTP vagy valamelyik takarékszövetkezeti fiókban.

A hazai személyautó állomány 1966-ban érte el a százezres, 1971-ben a negyedmilliós, 1980-ban a milliós és 2008-ban a hárommilliós darabszámot.

Az elmúlt negyedszázadban változott jelentősen az állomány összetétele, amiben évtizedeken át a szocialista márkák – Trabant, Škoda, Lada, Wartburg - domináltak. A megújulásban jelentős szerepe volt a külföldi beruházóknak.

Autós találkozó a hatvanas években

Hazai gyártók és tömegmodellek

Behozhatatlan előnyre tett szert az Opel azzal, hogy anyacége, a General Motors elsőként épített autógyárat a kelet-európai térségben: az 1992 márciusában avatott szentgotthárdi telephelyen ugyan másfél évtizede már nem készülnek autók, mert motorgyártásra váltottak, ám itthon továbbra is a legnépszerűbb márka. A KSH legfrissebb adatai szerint az Opel 443 ezerrel első a hazai személyautó-parkban, annak ellenére, hogy ezek között legfeljebb 85 ezer lehet a Made in Hungary változat. Ezek némelyike még 23 évesen is családi autóként, vagy kereskedők, iparosok szekereként szolgál, mert az Astra Caravan átvette az ugyancsak tágas, Wartburg Tourist szerepét.

Alaposan megfogyatkozott az egykori szocialista modellek állománya, igaz, a korábbi éveknél lassabban: egy év alatt tízezerrel kevesebb lett a Ladák, négyezerrel a Trabantok és kétezerrel a Wartburgok száma. Napjainkban a szocialista gyártmányok a teljes állomány három százalékát sem teszik ki, pedig egykoron ezek uralták a mezőnyt, negyedszázada az 1,4 milliós személyautóparknak csak 5 százaléka volt nyugati márkájú.

Győri Audi TT Coupé

Több az Audi, mint a Trabant

Azóta alaposan megváltozott az arány: Audiból, BMW-ből és Mercedesből is kétszer annyi van, mint Ladából, Trabantból és Wartburgból együttvéve. Ezek egykori tulajdonosai leginkább kisebb japán modellre váltottak, így a másik úttörő, az esztergomi Suzuki is elnyerte méltó jutalmát, hiszen 402 ezres darabszámával a második legnépszerűbb személyautó-márka Magyarországon.

A KSH legújabb adatai szerint az előző két évhez hasonlóan 2014-ben is bővült az immár 3,1 millió s személyautópark, melynek átlagkora 13 évről 13,4 évre nőtt. Ez annak is köszönhető, hogy Magyarországon tavaly több mint százezer használt autót helyeztek forgalomba, ami húsz százalékkal meghaladja az újak eladásait, ráadásul nyolcvan százalékuk tíz évesnél öregebb.

Szentgotthárdi raktár 1993-ban

Élen az Opel

A két legnépszerűbb márka is tinédzser korú: az Opelek átlagkora 13,8 év, a Suzukiké 12,5 év. A hazai személyautópark legfiatalabb állománya a KIA-é (7 év), aztán a Dacia (7,9 év) a Chevrolet (8,1 év) és a Hyundai ( 9,3 év) következik. A KSH nyilvántartása szerint a többi személyautó márka átlagkora tíz év feletti: 34,1 évvel a Moszkvics állomány a legöregebb, igaz, ez már csak 874 darabot jelent, miközben a két dél-koreai márka közel ötvenezer tíz évesnél fiatalabb autóval szerepel a listán. A hazai járműpark közúti közlekedésre is engedélyezett legöregebb rendszámos autója egy 1898-as Panhard Levassor.

Balatoni idill a nyolcvanas években

Magasabb képzettség, fiatalabb autó

Az autók átlagkora Budapesten tíz év alatt van. A magyarországi állomány 85 százaléka benzines, 15 százaléka pedig dízel, míg a gázüzemű, hibrid és elektromos autók aránya statisztikailag alig kimutatható. A Médián Piackutató és a Bosch felmérése szerint a magyar háztartások 42 százalékban van autó, 40 százalékukban egy, további két százalékukban pedig több is. Ez némileg alatta marad a 2012-es és a 2010-es mérésnek, amikor a háztartások 44, illetve 45 százalékban volt egy, vagy egynél több személygépkocsi. Az autós háztartásokban élők aránya a 30-39 éves, valamint 40-49 éves korosztályban a legmagasabba, ami 50 százalék körüli, a hatvan év felettieknél ez az arány 29 százalék. A kutatásból az is kiderült, hogy minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik valaki, annál fiatalabb, átlagosan 10 éves az autója, a legfeljebb nyolc általánost végzettek kocsijának átlagkora 14,6 év

Kiszállításra váró szovjet teherautók

Eltűntek a ZIL-ek

A személyautóknál majdnem egy évvel fiatalabb a 12,5 éves átlagkorú és 430 ezer darabos tehergépkocsipark, melynek két legfiatalabb márkája 9,8 éves: a 23,6 ezer darabos Citroën, valamint az azonos korú és 45,8 ezres Ford állomány. A hazai haszonjármű legnépszerűbbje a Ford, mely után a 43,2 ezres Volkswagen, majd 36 ezres Fiat és a csak néhány száz darabbal lemaradó Mercedes következik, aztán a 35 ezres Renault szerepel a listán. Ebben a kategóriában is kikopnak az egykori szocialista modellek, melyekből jelenleg 17 ezer szerepel a KSH listáján, pedig az ezredforduló előtt önmagában ennyi futott útjainkon az Aro, Avia, GAZ, LIAZ, UAZ és Zuk márkák modelljeiből. Az őskövületek között még az IFA (5374 db) vezet, a legöregebb, immár több mint harminc éves az Barkas állomány, melyből már csak ezer fut itthon. Teljesen eltűntek a ZIL-ek, melyből tíz éve is csak 510 szerepelt a KSH listáján.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....