elismerés

Megszületett a Lexus LBX első Év Autója díja

2024.01.22.

A brit What Car? magazin szerkesztői idén negyvenhatodik alkalommal szavaztak az év legfontosabb újdonságáról. A Lexus LBX győzelme sok szempontból fordulópont a rangos Év Autója díj történetében.

Alig néhány hónap elég volt a legújabb, legkisebb Lexus modell számára, hogy megkezdje a hódítást. A 2023 nyarán leleplezett, majd az európai piacokon az ősz során bevezetett Lexus LBX városi szabadidőjármű nem csak a japán márka életében számít előzmények nélküli újdonságnak, de a prémium városi crossoverek szegmensében is üdítően friss koncepcióként jelent meg az Európában kizárólag öntöltő hibrid hajtáslánccal forgalmazott modell.

Hogy ez nem puszta reklámszlogen, arról tanúskodik, hogy a piacra berobbanó modell máris elnyerte első komoly nemzetközi szakmai sikerét, amint abszolút győzelmet aratott a brit What Car? magazin 2024-es Év Autója szavazásán. Az egyik legnagyobb múlttal rendelkező európai autós szakmai díjról van szó, amelyet 1978-ban alapítottak. Az azóta eltelt negyvenhat év során túlnyomórészt európai, és elsősorban tömegpiaci modellek bizonyultak méltónak a kitüntetésre. Az LBX mindössze a harmadik japán, és az első Lexus típus, amit a rangos kiadvány szerkesztői az év legfontosabb újdonságának kiáltanak ki – ráadásul az első olyan modell a díj történetében, amely full hibrid hajtáslánccal érte el ezt az eredményt.

A zsűri ítéletében kulcsszerepet játszott a 100 kW-ra (136 LE) növelt teljesítményű, másfél literes full hibrid hajtáslánc kiemelkedően kifinomult és takarékos működése. Legalább ilyen súllyal nyomott latban a nagyobb prémiumjárműveket idéző kidolgozás és vezethetőség is, valamint a kifejezetten megfizethető árképzés. Az utóbbi a Lexus hagyományai szerint várhatóan kiváló értéktartással együtt nem csak kényeztető, de rendkívül észszerű ajánlattá is teszi az LBX-et a városi szabadidőjárművek egyre népesebb családján belül.

Éppen ezen erényeinek köszönhetően szavazták meg egyébként a Lexus LBX-et az év legjobb városi szabadidőjárművének. Ezzel a kategóriagyőzelemmel került be aztán a szavazás döntőjébe, ahol tizenhat másik újdonsággal szemben bizonyította, hogy 2024-ben összességében nincs nála jobb ajánlat az európai újautópiacon. A végső győzelemre egyébként a konszerntárs Toyota Corolla is esélyes volt. A Corolla kivételes sokszínűségét jelzi, hogy egyedülálló módon két kategóriában is győzelmet aratott: a ferdehátú modellváltozatot az Év Legjobb Családi Autójának, míg a Touring Sports kivitelt az Év Kombijának választották meg, mindkettőt a gazdaságos, 1,8 literes hibrid konfigurációval.

Miközben a Lexus LBX abszolút elsősége rég várt újdonság, senki nem lepődött meg azon, hogy a Lexus sorban hetedik (!) alkalommal nyerte el az Év Legmegbízhatóbb Márkája címet. Az idevágó rangsort valójában már tavaly ősszel ismertette a What Car? szerkesztősége, hivatalosan azonban csak most vette át a kitüntetést az autógyártó.

 

Fotó: Lexus, YouTube

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.08
Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső....
2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....