mentőegységek riasztása

A mentőautók csaknem 40 millió kilométert futottak idén

2017.12.31.

Az eddigi legaktívabb és sok szempontból legsikeresebb évének nevezte 2017-et az Országos Mentőszolgálat 69 éves történetében Csató Gábor, a mentőszolgálat főigazgatója vasárnap Budapesten. A sajtótájékoztatón felhívták a figyelmet a szilveszterhez kötődő veszélyekre.

Csató Gábor elmondta: mentőegységeik idén több mint 1,1 millió feladatot láttak el, mintegy ezer sikeres újraélesztést végeztek, több száz szülést vezettek le. A mentőautók csaknem 40 millió kilométert futottak, és a mentőszolgálat sok rendezvény - köztük jelentős nemzetközi sportesemények, például a budapesti vizes világbajnokság - egészségügyi biztosítását is ellátta.

A Veronában januárban történt buszbalesethez is azonnal mentőegységet küldtek a helyszínre, hogy segítsék a sérültek ellátását - emlékeztetett a főigazgató, aki szerint ez is jelzi, hogy minden állampolgár minden körülmények között számíthat az Országos Mentőszolgálatra.

A mentőszolgálat hagyományos év végi sajtótájékoztatóján Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos és Győrfi Pál kommunikációs és pr-vezető is felhívta a figyelmet a szilveszteri veszélyekre, kiemelten a pirotechnikai eszközök használatával és az alkoholfogyasztással összefüggésben.

Golopencza Pál elmondta: az elmúlt évek tapasztalatai alapján a mentőszolgálat idén is megerősített szolgálattal készül, plusz tíz mentőautót és plusz kilenc mentésirányítót állítottak be a szilveszteri ünneplés biztosítására.

A mentőszolgálat szolgálatvezető főorvosa kiemelte a mértékletes alkoholfogyasztás fontosságát, s azt, hogy ilyenkor se vezessenek ittasan. Hangsúlyozta továbbá, hogy a petárdák, pirotechnikai eszközök súlyos égési, illetve roncsolt sérüléseket okozhatnak, amelyek akár maradandóak is lehetnek. Ezért is fontos - tette hozzá -, hogy kizárólag kereskedelmi forgalomból származó pirotechnikai eszközöket használjanak.

Győrfi Pál ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a petárda használata tilos, csak pirotechnikai eszközök használata engedélyezett. Emlékeztetett: a tavalyi szilveszteren 17, pirotechnikai eszközökkel összefüggő balesethez riasztották a mentőket. Háromszáz embert vittek a detoxikálóba, közülük ötvenen kiskorúak, fiatalkorúak voltak.

Kitért arra is, hogy a meteorológiai előrejelzés szerint szilveszter éjszakáján fagypont feletti hőmérséklet várható, de eszméletlenül a földön fekve ilyenkor is akár fél óra alatt kihűlhet az ember. Ezért a mentőszolgálat azt kéri: a hidegben ne hagyják magukra az ittasság miatt vagy egyéb okból magatehetetlen állapotba kerülő, utcán fekvő embereket.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a gépkocsiból Pétfürdő közelében - írja fél 12 után a....
2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....