kiállítás

A Meseautótól a Merkurig - A magyar gépjárműkereskedelem története

2015.06.04.

Június 3-án a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban került sor a „Meseautótól a Merkurig” című időszaki kiállítás megnyitójára. A szeptember 27-ig megtekinthető tárlat a XX. század kezdetétől, az első autókereskedések megjelenésétől egészen 1989-ig mutatja be a hazai automobil- és motorkerékpár-kereskedelem történetét.

A kiállításon feltárul egy érdekes, izgalmas szakma múltja. A tematikus installációk mellett huszonhárom fotókkal és illusztrációkkal gazdagon díszített tabló mutatja be a hazai gépjármű kereskedelem múltját és fejlődését. A látogatók betekintést nyernek a budapesti és vidéki kereskedések életébe, egy kis időre vásárlói lesznek egy 1920-as évekbeli autókereskedésnek, és azt is átélhetik, milyen volt régen az akár évekig várt járművet megpillantani a Merkur átadótelepén. Mindemellett ízelítőt kapnak az autókereskedelem szociológiájáról, a reklám és az autók kapcsolatáról. Az Állami Áruházak hangulatát élheti át az, aki eljön és szemügyre veszi a Berva és Danuvia motorokat, a korabeli játékokat, rádiókat és más műszaki eszközöket. Ezeket a múzeum a Maróti Gyűjteménytől kapta kölcsön a kiállítás idejére. A korabeli fényképek az MTVA fotóarchívumából származnak.

Képre kattintva galéria nyílik

Az autóközlekedés és a kereskedelem mellett a vendégek elé tárul a tankolás és a benzinkutak hazai története is egy Klíma I kútoszlop, kiegészítő tárgyak és néhány tabló segítségével. A tárlat kiegészítőjeként látogatható továbbá egy izgalmas autómodell kamara-kiállítás a Kelenvölgyi Autómodellezők Klubjának rendezésében.

A tárlat külön fejezetet szán az autó- és motorkerékpársport bemutatására, ezen belül foglalkozik a korabeli versenyautókkal és –motorokkal, a versenyzőkkel, valamint a versenyzés és az autókereskedelem kapcsolatával. A kiállítás izgalmas élményt nyújt benzingőzös családapáknak, a közlekedés iránt érdeklődő édesanyáknak, továbbá az interaktív installációkon keresztül a gyermekeknek és családoknak egyaránt.

„A kiállítás egyik fő érdekessége a GoTrabiGo csapata által adományozott Trabant, amibe bárki beülhet és kipróbálhat. Így a szülők, nagyszülők emlékeik felidézésével, a korabeli élményeiket néhány percre megidézve adhatják át élményeiket gyermekeiknek, unokáiknak, bemutatva, milyen autókkal pöfögtek, gurultak hazánk útjain az autósok egykoron. Az állandó installációk, tablók és múzeumpedagógiai játékok mellett időről időre előadásokat is szervezünk, továbbá tematikus programokkal várjuk a klasszikus járművekkel foglalkozó klubok tagjait is.” – mondta a kiállítás megnyitóján Négyesi Pál autóipari elemző, autótörténész, a kiállítás kurátora.

A képen Kiss Imre, múzeum igazgató (balról), Knezsik István, ANK elnök és Négyesi Pál a kiállítás kurátora látható

„Az elmúlt száz évben is számos csodát alkottak a magyar mérnökök, és ugyancsak büszkék lehetünk a hazai gépjármű kereskedések és a kapcsolódó szolgáltatások fejlődésére is. Nagy-, és dédapáink idején már léteztek jármű- és alkatrész kereskedők, létezett érdekvédelem, zajlottak kiállítások és sportesemények. A történelemnek ezt az izgalmas, benzingőzös szeletét mutatjuk be a most nyíló tárlattal több hónapon keresztül, az autóipar szereplőinek érdekképviseletét ellátó, az autóipar innovatív megoldásait, a kereskedők és vásárlók érdekeit, a marketing és értékesítési folyamatokat szem előtt tartó szakmai érdekképviselet, Autós Nagykoalíció támogatásával, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a magyarjarmu.hu weboldal szerkesztőségének együttműködésében. Bízunk benne, hogy az autós szakma érdemeinek és értékeinek bemutatásával ez a kiállítás is hozzájárul a magyar autóipar- és kereskedelem hagyományainak megőrzéséhez és fenntartásához.” – nyilatkozta a Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke.

Szeretettel várja vendégeit a „Meseautótól a Merkurig” kiállítás június 3. és szeptember 27. között a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1036 Budapest, Korona tér 1.)!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A nyolcszoros világbajnok 7,9 másodperccel előzte meg a Hyundai versenyzőjét, Ott Tänakot. ..
2024.05.12
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint,....
2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....