Mesél a szakértő – Eső után köpönyeg | Autoszektor

szakértő

Mesél a szakértő – Eső után köpönyeg

2017.02.27.

Van, aki csak vásárlás után jön teljes átvizsgálásra. Volt is meglepetés…

Még karácsony előtt jött egy hívás a céghez, hogy át szeretnék vizsgáltatni velünk nemrég megvásárolt Hyundai i30-as autójukat. Az ünnepek előtt már nem volt időnk a vizsgálatra, de azt mondták ráér, így csak az újév első napjaiban került sor az átvizsgálásra.

Fedett hely

Mielőtt ügynökös munkára gondolnának, a fedett hely azért kellett, mert a csikorgó mínuszokban nagyon kellemetlen autót vizsgálni, és ha az ügyfél autója mozgásképes, érdemes beállni vele egy olyan műhelybe, ahol van csápos emelő is.

Nagyon szép állapotban van, de a külső nem minden

Így is lett, egy szép péntek délutánon találkoztunk az autó tulajdonosával. Ő kezdetben elmondta, hogy minden nagyon szép és jó az autóval, csak ezekben a nagy hidegekben nagyon nehezen indul, az első ütemek ráadásul furcsa hangot is adnak. Ez tényleg is így volt, átvizsgáláskor a motor látható elemei,a felfüggesztés és a karosszéria majdhogynem kifogástalan állapotban voltak.

A jó meleg műhelyben a diagnosztikai lekérdezéssel kezdtük a dolgot. Egy törölhető légzsákhiba mellett olyat láttunk, amit eddig soha. A műszerfali izzítógyertya ellenőrző lámpa hibáját mutatta ki a rendszer. Beszálltam az autóba, levettem a gyújtást. (A diagnosztikai lekérdezés alatt a kocsikat gyújtáson kell hagyni.) Visszatettem és kerestem a szememmel az izzítás visszajelző piktogramot, amit tényleg nem láttam sehol.

Ezt a jelet kerestük a műszerfalon

Ekkor még egyáltalán nem volt gyanús a műszerfal, csak azzal voltam elfoglalva, hogy kellene megjelennie a jelnek. Összeszedtem, amit eddig tudtunk és a legjobb következtetésem az volt, hogy minden valószínűséggel eladás előtt a meghibásodott izzítógyertyákra figyelmeztető jelzést egyszerűen lekötötték a műszerfalról, tehát – bár kimutatni nem tudom – jó esély van rá, hogy egy, vagy több izzítógyertya nem működik, ez egyben magyarázatot adott a nehézkes hidegindításra is.

A második menet

Az autót az ügyfél szervizbe vitte, ahol az izzítórelétől indulva megpróbálták kimérni a hiba helyét. (Attól, hogy nincs izzítás még nem biztos, hogy a gyertya hibásodott meg, lehet, hogy az egész kivezérlés ment tönkre.) Kiderítették, hogy a négyből három izzítógyertya zárlatos, rossz. Ezért úgy döntöttek, hogy mindet kicserélik, de a meglepetések még csak ezután következtek.

Az első és a második hengerhez tartozó gyertyák – ahogyan az sok esetben előfordul – nem voltak megmozdíthatók, hanem a tekerés hatására eltörtek. Igen, a beletörött izzítógyertya klasszikus esete fordult elő.

Részlet a diagnosztikai jegyzőkönyvből

Két ünnep között megjelent BMW átvizsgálás esettanulmányomban már részben érintettük a témát. Sok hozzászólás érkezett a Facebook-on, hogy menjek melegebb éghajlatra, ne riogassam már 200 ezer forintos javítással azokat, akinek meghibásodott az izzítógyertyája, mert 4-5 ezer forintért van gyertya, régi ki, új be és készen van a mutatvány.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találunk egy olyan autót, ami sajnos minket igazol majd. Az i30-asból ugyanis nem fognak csak úgy kijönni a gyertyák, muszáj lesz a hengerfej levétele mellett javítani a hibát, annak összes járulékos költségével együtt.

Nem kötöttek le semmit a műszerfalból

Említettem már, arra gyanakodtam, hogy az eladó a hibát eltusolja, valahogyan megoldotta, hogy a kocsi műszerfalán ne égjen a hibajelző lámpa. De nem, vessünk egy pillantást a műszerfalra!

Megvan a hiba? Nem? Nézd meg még egyszer! Most sem? Nem baj, nekünk sem tűnt fel elsőre, de segítek: ez egy benzinmotoros i30-as műszerfala.

Ez pedig egy dízelmotoros i30-as műszerfala

Ha valakinek nem lenne eléggé szembetűnő a különbség, akkor elárulom. A benzinmotorok fordulatszámmérő órájának skálázása szélesebb, mint a dízeleké, egyszerűen azért, mert azok „többet forognak”. A dízelekhez tartozó órák 5-6 ezres fordulatig vannak skálázva, a benzineseké pedig 7-8 ezerig. Ezen kívül a piros zóna, azaz, ahová már nem szabad felpörgetni a motort szintén eltér, dízeleknél 4-4,5 ezer, benzineseknél 6-7 ezer között kezdődik.

Tehát nem manipulálták a műszeregységet, hanem egyszerűen kicserélték azt. Mivel dízelest nem tudtak szerezni, hát maradt a benzines változat. A dolog persze további kérdéseket vet fel.

A diagnosztikai lekérdezés nem hozott eredmény annak tekintetében, hogy a leolvasott 98.485 km-es futásteljesítmény valós-e. De ha láthatóan nem a gyári műszeregység van a kocsiban, akkor mi a garancia a kijelzett futásteljesítményre? Minden esetre bizakodásra adhat okot, hogy a korábbi tulaj márkakereskedésben vette a használt autót, ahol a szervízelését is végezték. Az adás-vételkor átadták a szerelési karton másolatát is, amin - amennyiben hihetünk neki- a közel 5 év alatt elvégzett összes javítás szerepelt. Eszerint a műszercsoport cserét közel 2 éve végezték el, garanciális javításként. Tehát nyoma volt a beavatkozásnak, de, hogy dízel helyett, miért került benzines típusokhoz való alkatrész az autóba, az rejtély maradt.

Nem lett volna mindegy

Ha a vásárlás előtt nézeti át a kocsit az ügyfél biztos, hogy egy csomó kellemetlenségtől megkímélte volna magát. Azt persze nem tudjuk, hogy hogyan került bele új műszeregység és főleg nem, hogy mikor. De ha a bele való műszerfal lett volna a kocsiban, akkor talán már jóval előbb fény derül az izzítógyertyák meghibásodására és talán ki sem alakul a most százezres nagyságrendű költséggel fenyegető probléma.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint,....
2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....