Mesél a szakértő – Olcsó hús… | Autoszektor

szakértő

Mesél a szakértő – Olcsó hús…

2014.11.04.

Megjavították, de hogyan???

Sokadszor derül ki, hogy egy tüzetesebb átvizsgálás sok mindent elárul egy autó történetéről, például a korábbi karosszériajavítások minőségéről. A múltkor a nagy, német kombi vizsgálatakor is került, hogy nem csak a burkolati elemek voltak átfújva, mert korábbi gazdája túl közel ment a sövényhez, hanem még az igen masszív küszöböt is komoly javításnak kellett alávetni, hogy kinézzen valahogyan.

Aztán volt arról is szó, hogy egy hiányzó típustáblára felfigyelve kiderült, hogy a B-oszlopig hatoló, jelentős sérülést szerzett korábban az autó.

Na és akkor? Jól néz ki, nem is látszik rajta semmi!

Valóban jól mutatnak ezek a javítások egy darabig, aztán később derül csak ki, hogy milyen hátrányokat okoz, ha a javítás nem volt szakszerű. Az egyik ilyen jelenség az idő előtti átrozsdásodás. Elég hozzá egy elégtelen felülettisztás a fényezés előtt, vagy egy levegős (buborékos) hegesztési varrat és máris felüti a fejét a rettegett korrózió.

Ez a sárvédő hamarosan ledobja a festéket magáról

A szakszerűtlen fényezés, vagy a fényezés előkészítésében ejtet hibák később festéklepattogzódással, vagy szintén rozsdásodással bosszulják meg magukat. A lakkréteg is igen fontos eleme a fényezésnek, hiszen magát a festék- (szín)réteget a lakk óvja a kosztól, portól, nedvességtől, sőt, még a kisebb mechanikai hatásoktól is. Egy nem megfelelően felvitt lakkréteg lepereg, akár a vakolat.

Ezt az elemet "kissé" szakszerűtlenül fújhatták

Közelről még durvább a látvány, miliméterről miliméterre jön le a lakkréteg

Ha a felhasznált alkatrész nem gyári kivitelű, akkor az előbbieken túl nem fog megfelelni a merevséggel szemben támasztott követelményeknek sem.  Joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem, hiszen láthatóan ugyanolyan elemről van szó? Ez nem igaz! Egy karosszériaelem – legyen az burkolati, vagy szerkezeti elem – adott minőségű és méretű anyagból készül. A befoglaló méreteken kívül nagyon fontos még a lemezvastagság is. Olyan egyszerűen nincsen, hogy a gyár által használt alapanyagot minden tekintetben másolni tudja egy utólagos gyártással foglalkozó üzem.

Persze ez nyilvánvalóan nem is érdeke, hiszen azonos minőségben másik gyártó is csak azonos áron tudná kínálni a portékáját, akkor pedig odaveszne a piaci előnye.

A "Ford" tajvani üzeme

Mondjuk nem árulnak zsákba macskát, felírtak rá mindent

A múlt hónapban került a kezeim közé egy négyajtós Focus. 6 éves múlt, mindössze 142 ezer kilométer volt benne, és nem tűnt egy lehasznált darabnak. Elsőre. A már jól ismert rétegmérésnél egyértelművé vált, hogy a baloldal minden elemét fényezték már korábban, az értékek 220 és 300 mikrométer között alakultak. A jobb hátsó sárvédőhöz érve újra gyári értékeket tapasztaltam, majd a jobb első sárvédőnél már 100 mikron alatt volt a mért értékek átlaga. Egy gyári fényezésű elemnél ez nem fordulhat elő. Ez az érték inkább a takart részeken, oszlopok belső felén, küszöbökön mérhetők.

<100; cserélt elem

Ez a rövid szöveg került a szemlelapra, nem is foglalkoztam a továbbiakban ezzel, míg fel nem tűnt, hogy a motorház fedél és a sárvédő közötti hézag nem egyenletes. Ekkor jobban szemügyre vettem a sárvédőt. A motorház fedelet felnyitva megkaptam a választ a gyanúmra. Jól látható helyen, nagy, nyomtatott betűkkel ezt olvastam:

MADE IN TAIWAN

A beütés minősége legalább jó...

Vagyis egyből tudtam, hogy a Ford gyár, alkatrész présüzemet nyitott Tajvanban.  Vicces mi? Tréfát félretéve, nyilvánvalóvá vált, hogy azért nem stimmelnek a hézagok, azért vannak méretbeli különbségek, mert másolatról, ha úgy tetszik, hamisítványról van szó.

Az olcsó húsból főzött fekete leves

Tegyük fel, hogy a jövőbeli tulajdonosnak nem adják meg az elsőbbséget, és összetörik a kocsi jobb eleje, beleértve a sárvédőt is. A vétkes fél kötelező biztosítása elvileg betakarja az egészet, gond nem lehet. Az új tulaj a jó gazda gondosságával márkaszervizben, gyári elemmel javíttatja a kocsit, de a biztosító nem ért egyet a számla végösszegével, hiszen a káron szerzés tilos, márpedig itt egy olcsó elem lett drágára cserélve. Nincs mit tenni, az új tulaj mélyen a zsebébe nyúl, és amit megspórolt korábban a vámon, azt most elveszítni a réven.

Mi van még?

Persze ez az úgy nevezett „worst case scenario”, vagyis a legrosszabb eset alapul vétele, de ha ez nem következik be, a korábban felsorolt lehetőségek idővel valószínűleg beköszönnek majd. Mi ebből a tanulság? Autóvásárláskor ki kell szűrni az ilyen és hasonló hibákat is, hogy ne később okozzanak fejfájást. Egy burkolati-, vagy héjelem persze nem sok vizet zavar a karosszéria merevségében, de pl. egy alváznyúlványt, ne adj Isten oszlopot cserélnek ki hitvány minőségben, az egy későbbi karambolban akár emberéletekről is dönthet. Nem is beszélve napjaink korszerű karosszéria elemeiről, amelyek már egy darabon belül is változtatják vastagságukat, merevségüket.

Ön észrevenné?

Ha nem, akkor keressen fel vásárlás előtt szakembert, aki nem ötévente néz egy autót, hanem egy nap néz ötöt…

Végszóként megjegyzem, hogy az elemet semmilyen további vizsgálatnak nem vetettem alá, akár az is előfordulhat, hogy hozza a gyári értékeket. Sőt, muszáj hozzátenni, hogy a Ford valóban üzemeltet gyárat Tajvanban, és még Focus-t is gyártanak ott. De egyrészt csak az ST modelleket exportálják, a mezei Focus-t saját piacukra gyártják. Mint a vizsgáalt kocsi alvázszámából is kerül, ez az autó Németországban készült, ráadásul a bal első sárvédőjén egyáltalán nem szerepelt hasonló jelölés. Minden esetre tekintsük ezt a cikket inkább figyelemfelhívó írásnak, mintsem az ázsiai járműipari beszállítók kritikájának.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....