beszállító

Mintegy 600 milliós kapacitásbővítés a bicskei Magyarmet Kft.-nél

2016.01.23.

Uniós források felhasználásával, 592 millió forintból hajtott végre technológiafejlesztést és kapacitásbővítő beruházásokat a magyar tulajdonú Magyarmet Finomöntöde Kft. a Fejér megyei Bicskén.

A vállalkozás közleménye szerint a fejlesztésekhez 296 millió forint támogatást nyertek az Új Széchenyi Terv Közép-dunántúli operatív programjában.

A projekt célja az öntvénygyártó kapacitás bővítése, a gyártás technológiai színvonalának emelése és a gyártási biztonság növelése volt. Az ehhez szükséges termelő berendezések és a termékek minőségi paramétereinek dokumentálását biztosító mérőeszközök együttes beszerzési értéke 501 millió forintot tett ki.

Az új berendezések elhelyezése a korábban használt üzemcsarnokokban csak részben volt megoldható, ezért egy használaton kívüli üzemcsarnokot is felújítottak 91 millió forintból.

A beruházás lehetővé teszi meglévő megállapodásaik teljesítését és további járműipari cégek számára új termékek fejlesztését.

Az MTI kérdésére Pálos Attiláné projektmenedzser elmondta, hogy a Magyarmet 2015-ös nettó árbevétele mintegy 3,5 milliárd forint volt, amelynek nagy hányada, 2,5 milliárd forint exportból származik.

Közölte, hogy a projekt keretében 35 új munkahely létrehozását vállalták a fenntartási időszak végére, ennek nagy részét azonban már most teljesítették. A vállalt éves átlagos statisztikai létszáma 215 fő.

Megemlítette azt is, hogy a fejlesztésnek köszönhetően sikerült a BMW beszállítójává válniuk. A bajor autógyártónak heti ezer pár korrózióálló acélból készülő, bonyolult geometriájú alkatrészt gyártanak.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....