Tesla

Musk nem elégedett a Tesla eladásaival, az elemzők szerint 2024-ben sem éri el a cég a kívánt számokat

2024.02.02.

Az elektromos autó-gyártó nagyjából 1,82 millió modellt adott el 2023-ban, ebből 473 ezret csak a negyedik negyedévben, Elon Musk, a cég vezérigazgatója azonban továbbra sem teljesen elégedett.

Úgy tűnik, a Tesla sikeres negyedévet fog zárni, sőt, rekordot is dönthet elektromos autó-eladások terén, miután idén nagyjából 2 millió járművet értékesített Elon Musk cége, viszont a vezérigazgató év eleji elvárásait nem fogja elérni az eredmény. Miután lassultak az eladások, Musk 2023 elején úgy döntött, csökkenti a Tesla négy elérhető modelljének árát, főleg Kínában, ahol a cég rengeteg teret veszített a BYD-hoz és más helyi EV-gyártókhoz képest.

Az árverseny és az elektromos autók utáni kereslet megingása azonban mégis a Tesla malmára hajtotta a vizet, mivel a piacra éppen csak belépő gyártók, mint például a Ford, visszavettek terveikből a rengeteg bizonytalanság miatt, így az Egyesült Államokban a Tesla szinte vetélytárs nélkül maradt a szegmensben, így az év végére a gyártó részvényeinek értéke a duplájára nőtt. Garrett Nelson, a CFRA Research amerikai elemzőcég így vélekedik az autógyártóról:

A negyedik negyedév legtöbbször a legkeményebb is a kézbesítés terén a Teslának, így arra számítunk, hogy ez idén is így lesz.

A Tesla 1,82 millió járművet adott el 2023-ban amely 37 százalékos növekedés a tavalyi adatokhoz képest. Ebből a számból majdnem félmillió - 473 ezer jármű - csak a negyedik negyedévben kelt el. Januárban Musk azt jelentette be, hogy 2023-ra a kétmilliós darabszám lesz a cél, ha nem jön közbe semmi. Végül októberben mégis akadt ellátási nehézség. A cég végül leárazást tartott az év végén a zászlóshajóknak számító modelljeiből, és a Tesla azt szeretné, ha minden évben legalább 50 százalékkal növelhetnék az eladásokat.

Mire lehet számítani 2024-ben?

Az Egyesült Államokban és Németországban az államvezetés már nem fogja támogatni az elektromos autó-vásárlást, így a Tesla ezeken a piacokon számíthat némi visszaesésre, de mivel ezzel már előre lehet számolni, az is lehet, hogy ismét árcsökkenést tapasztalhatnak majd a vásárlók a Tesla-modellej esetében. Több elemzőcég is úgy számolt, hogy az EV-gyártó 2,04 millió és 2,14 millió eladott járművel számolhat majd a jövő év végén.

A Visible Alpha nevű elemzőiroda 2,2 millió jármű eladását jelezte előre a cég számára, amelyet a nemrég megjelent Cybertruck és az újragondolt Model 3-nak tudnak be, viszont azt is hozzátették, hogy ez sem lehet elég arra, amit Musk célul tűzött ki. A Deutsche Bank egyik elemzője, Emmanuel Rosner szerint "A Tesla őszintén elismerte, hogy a cég jelenleg egy lassú növekedési fázisban van", tehát a probléma nem alaptalan.

Musk egy korábbi sajtótájékoztatón azt mondta, a Cybertruck a Tesla-eladások kis részét fogják csak kitenni, mivel a gyártási folyamat "hatalmas kihívások" elé állítja a céget. Emellett a Tesla egy olcsóbb jármű fejlesztésén is dolgozik. Tom Narayan, az RBC Capital Markets iroda elemzője szerint a Cybertruck csak 3 százaléka lesz a Tesla 2024-es eladásainak, szerinte a fura kinézetű pickup csupán "glóriafény", amely bevonzza az új vásárlókat.

A Cybertruck eladásai alig pár százalékát tehetik ki a Tesla eladásainak 2024-ben. (Kép forrása: Tesla)

Más problémái is akadnak Musk cégének: az önvezető mechanika, amely a Teslákban van, már számtalan balesetet és fejtörést okozott a mérnököknek. Nemrég 2 millió Teslát hívott vissza a gyártó az amerikai utakról, mert probléma akadt az autópilótával. Musk azonban továbbra is hisz abban, hogy a cég egyik fő húzóereje az önvezető-technológia lehet pár éven belül, így a rendszer fejlesztését továbbra is fenntartják.

Az biztos, hogy az elektromos autó-piac több nehézséggel is küzd, a Tesla viszont remekül elvan az eladásaival. Az, hogy a vezérigazgató milyen célokat tűzött ki és hogy azok mennyire megvalósíthatóak a jelenlegi helyzetben, más kérdés. Hiába akar Musk vezető szerepben maradni az EV-piacon, az előrejelzések szerint a Tesla nem fogja elérni az elvárt kvótát.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nyitókép forrása: Tesla

Forrás: 
Automotive News Europe

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....
2024.05.11
A kétszeres világbajnok teljesített a legjobban az őrült küzdelemben, amelyre jellemző, hogy a....
2024.05.11
Már korábban is felmerült, hogy járatot nyitna Budapestre az indiai fapados IndiGo, új szélestörzsű....
2024.05.10
Nagy öröm számomra, hogy ezúttal különösebb meglepetés és váratlan esemény nélkül kitöltötte a....
2024.05.10
Bizonyos szabálysértések a közösségnek, azaz nekünk magunknak ártanak: szabálytalanul parkoló kocsi....
2024.05.10
Nem éppen turistacsalogató az új projekt.   ..
2024.05.10
Igazi mérföldkő a kínai Senjang város Dadong kerületében működő létesítmény gyártósoráról ma....
2024.05.10
Az M0-s autóút déli szektorán az M5-ös autópálya felé vezető oldalon összeütközött több jármű az 5-....
2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....