akkumulátorgyártás

Kútba eshet a Ford törökországi akkumulátorgyára

2023.11.19.

A Ford társa, a török Koc Holding visszalépett a gyár építésétől.

Manapság gomba módjára nőnek ki a földből az akkumulátorgyárak, jobbra-balra lehet olvasni a híreket arról, melyik autógyártó, hol épít magának akksitelepet. Ez Magyarországon is igaz, kicsiny hazánk a világ második legnagyobb akkumulátorgyártója lehet. Az ilyen hírek miatt most már inkább akkor kapjuk fel a fejünket, ha nem épül valahol egy gyár. Valami hasonló történik most éppen a Forddal.

Az amerikai autógyártó még februárban kötött megállapodást a török Koc Holding vállalattal, amely az ország egyik legrégebbi cége, valamint a dél-koreai LG Energy Solutionsszel, hogy együttes erővel Európa egyik legnagyobb akkumulátogyárát építsék meg Ankara, a török főváros közelében. Ez a terv azonban most úgy tűnik, nem fog megvalósulni, miután a török fél bejelentette, hogy nem kívánja fenntartani az együttműködést.

"Az elektromos autó-gyártás ütemének jelenlegi helyzetét figyelembe véve úgy véljük, az időzítés nem a legmegfelelőbb, hogy egy akkumulátortelepbe fektessünk.", írta a Koc Holding által pénteken kiadott sajtóközlemény, valamint hozzátette, hogy "A Ford és a Koc Holding továbbra is elkötelezetten támogatja az elektromos autók gyártását a Ford Otosan [a török Ford-képviselet] kocaeli telepén és az elektromos piac változásaival együtt figyelemmel fogja kísérni a jövőbeni lehetséges akkumulátor-beruházásokat."

A Ford török kirendeltsége főképp Transitokat gyárt és a közeljövőben fogja elkezdeni a modell elektromos változatának összeszerelését is. Emellett a Volkswagennek is fog elektromos kisáruszállítókat összerakni a két autógyártó megegyezése alapján. Az LG Energy Solutions is kapcsolódik az amerikai gyártóhoz: a Ford lengyel telepének szállít akkumulátorokat, ahol a Mustang Mach-E-ket szerelik össze.

Az LGES azt nyilatkozta, a három vállalat közösen döntött arról, hogy eltöröljék a török tervet a piac jelenlegi állása miatt: "Az LG Energy Solutions és a Ford továbbra is közös erővel dolgozik egy olyan terven, amely ezeknek az elektromos autóknak biztosít elektromos cellákat, ezzel is öregbítve a két cég között fennálló hosszas partneri kapcsolatot.", írták egy közleményben.

Az LGES még októberben figyelmeztetett arra, hogy 2024-ben visszaeshet a befolyó jövedelem az akkumulátorpiacon, mivel olyan globálisan is meghatározó kétségek jelennek majd meg, amelyekre a piac nem fog másképp reagálni. Emiatt visszaeshet az EV-k, vagyis az elektromos autók iránti kereslet. Nem az LGES az első, amely ilyen eshetőségekre figyelmeztetett, korábban már több autó- és alkatrészgyártó felvetette ennek a lehetőségét.

Főképp az európai és kínai piacokon várható ilyen, nagyobb jellegű visszaesés és ezek lesznek azok a piacok, ahol megnőhetnek a gyártási költségek is, amely szintén a visszaesést eredményezheti. Az LGES-nek Lengyelországon kívül az Amerikai Egyesült Államokban, Dél-Koreában, Kínában, Indonéziában és Kanadában is vannak telepei, ez alapján pedig igazán nem elhanyagolható a tanácsuk, talán ez is okozhatta azt, hogy a Koc Holding visszalépett az akkumulátorgyár ötletétől.

Forrás: 
Automotive News Europe

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.05
Az Autós Nagykoalíció a 2025/2026-os tanévben is meghirdette az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét....
2025.12.05
Made in Európa.   ..
2025.12.05
Csütörtök este egy személy meghalt egy közlekedési balesetben Halbturn és Andau (Neusiedl am See....
2025.12.05
Az európai autóipar bealudt, majd elkezdte saját maga alatt vágni a fát. Az ilyen lépések eredménye....
2025.12.05
A két év múlva megvásárolható GR GT legalább 650 lóerős, V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő....
2025.12.05
A Stellantis-csoporton belül működő Peugeot az elmúlt években több kihívással szembesült, de a....
2025.12.05
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő....
2025.12.05
A napokban állt Föld körüli pályára a Széchenyi István Egyetem iker műholdja a Hunity kisműhold....
2025.12.05
A közúti közlekedés legfőbb témája, a halálos és személysérüléssel járó balesetek csökkentése.....
2025.12.05
Megpróbált meglépni a járőrök elől egy autós, aki ittasan ült volán mögé. Mint kiderült, ő maga is....