GM

Mustang tulajokat csalogat a GM

2019.11.12.

Míg nálunk a villanyautók és az SUV-k között éleződik a versengés, addig Amerika tesz a trendekre, és a pony car szegmenst igyekszik éltetni. A két főszereplő összecsapása folytatódik.

Egy gyönyörű sztori, ami csak Amerikában íródhat. Két legendás izomautó, bocsánat, pony car összecsapása ez. Vagyis inkább a gyáraké, akik mögöttük állnak. Most ugyanis 3000 dollár árkedvezmény kínál a GM minden olyan Camaro vásárlónak, aki egy Ford Mustangból szeretne átülni. Ennyire nyílt vásárló csalogatást ritkán láthatunk az európai piacon, de van ebben valami igazán romantikus. Egyébként a kezdeményezés már második hónapja tart, noha szeptemberben még csak 2500 dolláros kedvezményt kínáltak. Úgy látszik, a GM tényleg komolyan veszi az ördögi tervét.

Ráadásul az a különösen szép a dologban, hogy ez a 3000 dolláros kedvezmény nem csak a ZL1 csúcsmodellre, hanem a legalapabb LS szintre is érvényes, ahol már jelentős összegnek számít. Ha a Camaro vásárlótól számított 30 napon belül van a tulajdonodban egy Ford Mustang, akkor jár a leárazás, ilyen egyszerű az egész. Ezzel egyébként robbanásszerű keresletre számítanak a GM-nél, és azért kényszerülnek a lépésre, mert 2019 harmadik negyedévében 15%-kal csökkentek a Camaro eladásai.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.12.05
A globális autópiac visszaesésének folytatódására és Németországban több tízezer ágazati munkahely....
2019.12.05
A szakadék széléről húzta vissza ügyfelét a szakértő. ..
2019.12.05
A BMW komolyan gondolja az elektromos autózást és ezt a számok terén is bizonyítja. A bajor gyártó....
2019.12.05
Seyed Mohammad Reza Abedi Iránból küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu....
2019.12.05
A vadonatúj Ford Kuga* SUV a lehető legmagasabb, 5 csillagos értékelést kapta az autók....
2019.12.05
A Forma-1-es versenyzők közül a monacói Charles Leclerc, míg a csapatok között a Ferrari a....
2019.12.05
A Toyota idén sosem látott modellinváziót indított, egy év alatt hét újdonsággal mutatkozott be....
2019.12.05
Az Audi Hungaria megkezdte a mild-hibrid (MHEV, Mild Hybrid Electric Vehicles) hajtásláncú Q3 és Q3....
2019.12.05
Idén is Kiss Norbi a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagja adta át Közép Kelet Európa....
2019.12.05
Minden idők legerősebb boxermotorja történelmi gyökerekkel és tengernyi nyomatékkal   ..