Bemutató

Nagyobb térrel és akár három hengerrel – Peugeot 308 SW hazai bemutató

2014.07.13.

Az Év Autója 2014 címet büszkén viselő 308-ból készült kombi változat nem csak a nagyobb utas- és csomagtér miatt előnyösebb. A méretnövekedéssel együtt új motorok és új opciók is megjelentek az alsó-középkategóriásban.

Szöveg: Horváth Miklós, Fotó Hilbert Péter/Peugeot

Hazánkban június végén mutatkozott be az elegáns puttonyos, melynek genfi debütálásáról szóló írásunk itt olvasható. Természetesen az eredményhirdetés óta mi is teszteltünk az említett díjat bezsebelő ferdehátúból egy 1.6 THP motorral szerelt verziót,  csakhogy megtudjuk, a francia kompakt mivel győzte meg a 22 országból származó 58 újságírót, és milyen erényekkel utasította maga mögé a BMW i3-t, a Tesla Model S-t és a nagyon esélyesnek tartott Mazda3-at, vagy Skoda Octaviát. Sőt, a jelenlegi széria-autógyártás csúcsát képviselő Mercedes S-osztály is lemaradt a versenyben, de nagyon, hiszen neki csak a sereghajtó pozíció jutott a finalisták között, de erről majd a hamarosan megjelenő tesztünkben olvashatnak. A figyelem középpontjában most a 308 SW áll, azaz a visszafogott szépséget és megbízhatóságot sugárzó ötajtós praktikummal és trendi újdonságokkal teli kombi változata.

0,28-as alaktényezője rendkívül kedvező - Még több kép a galériában

Az EMP2 kódnevű, moduláris platformra épülő kombi kasztnival kiköszörülték a hatchback egyetlen csorbáját, a hátul szűkös helykínálatot. Ezzel persze nem durrant el minden patronja az oroszlánosoknak, hiszen az autó teljes hossza összesen 33 centivel lett nagyobb az éppen futó alapmodellhez képest, emellett átlagosan 140 kg-mal csökkent az tömege az előző szériához képest. Mivel erősebb benzin- és dízelmotorokat rejt a motorháztető, nagy valószínűséggel némi nyereségre is szert tehettek élmény és dinamika fronton, elmondható tehát, hogy teljesítmény és hatékonyság terén is jól odatették magukat a Peugeot tervezői. Kezdjük azzal, hogy a B-oszlopig nincs különbség a kombi és az ötajtós között, így egy sajátos, de ergonomikus vezetői környezettel és egy nagyon jó minőségű, kényelmes beltérrel számolhatunk az első ülésekben. A jelenlegi ötajtóshoz képest 11 cm-rel gyarapodott tengelytávnak és a 22 cm-rel nagyobb hátsó túlnyúlásnak köszönhetően nemcsak a kalaptartó alatti 610 literes csomagtér lehet ütőkártyája a kombinak, hanem a megnövekedett lábtér is. A széria „Magis Flat” rendszerrel pedig könnyűszerrel sík padlójú, 1660 literesre bővíthető az alapban is középkategóriás kombik méretével vetekedő raktér. Az elődhöz képest az új 308 SW hossza 8,5 cm-rel nagyobb (4585 mm), 2,2 cm-rel bővült a tengelytáv (2730 mm) és 9 cm-rel magasabban (1471 mm) húzódik a tetővonala.

A nagyobb méretek és plusz tömegek ellenére a kombi és az ötajtós közötti különbséget menet közben egyáltalán nem érezteti

A 26 oldalas sajtóanyag jelentős része a fent említett részleteket boncolgatja tovább, részletezve a térnövekedés és súlycsökkenés csodáját. Amit viszont valóban érdemes ebből megjegyezni, az annyi, hogy azonos motorizáltság esetén is (1.6 HDi, 115 LE) 207 kg-ot nyertek a fogyókúrával, ennek révén csökkent az átlagfogyasztás (4,5-ről 3,8-ra) és javult a gyorsulás (korábban 11,9-es százas sprintidő 10,6 mp. lett). A futómű nem változott, elöl továbbra is McPherson rendszerű, hátul pedig csatolt lengőkaros megoldással számolhatunk, amivel úgy tűnik, hogy a gyár és a felhasználók elvárásai egyaránt találkoztak. Alkalmazásával az egyik oldalon helyspórolást és költséghatékonyságot, a másik oldalon pedig komfortot, biztonságot és strapabírást is könyvelhetünk el.

 

Az ötajtóshoz alapmodellhez viszonyítva jelentős  ténövekedéssel kelleti magát az SW. Sajnos az 1,69 négyzetméteres panoráma üvegtető elveszi a fejtérben nyert néhány centimétert.

A motorkínálatban három benzines és három gázolajos aggregát szerepel, melyek mindegyike feltöltött, és utóbbiak esetében már az Euro6 normák teljesítése is kipipálható. Az új, háromhengeres PureTech turbó motorok 110 vagy 130 lóerővel és 205 vagy 230 Nm-es nyomatékkal mozgatják az 1,2 tonnás kasztnit. A Wartburg feelinget elfelejthetjük, hiszen hangban és teljesítmény leadásban is csúcstechnikát képviselnek a VTi motorokat váltó új fejlesztések. Az erősebb háromhengeres esetében a forgatónyomaték 95 százaléka már kihasználható 1500-3500 ford./perctől, de figyelemre méltó eredmény, hogy dízelmotoros, alacsony fordulaton (1750 ford./perc) jelentkezik a maximális, 230 Nm-es nyomaték. A Peugeot 2014. március 17-én egy 130 lóerős 1.2 e-THP motoros új 308-cal, egy tankkal 1810 km távolságot tett meg 57km/h átlagsebességgel, 2,85 liter/100km átlagfogyasztás mellett. Ezt a teljesítményt a francia UTAC (Autók, Motorkerékpárok és Kerékpárok Egyesülete) ellenőrizte és hitelesítette. Az eredmény referencia értékűvé vált a nagy tömegben gyártott, benzines motorral felszerelt járművek tekintetében. A másik lehetőség, ha benzines csendre és jól bevált motorra vágyunk, az 1.6 THP, melyről nemsokára megjelenő tesztünkben hosszabban értekezünk.

Középső felszereltségi szinttől érintőképernyő dísziti az i-Cockpit-ot

Dízelek esetében továbbra is a két teljesítmény lépcsőben választható 1.6 literes (100 és 120 lóerős kivitel) és a 150 lóerős (370 Nm), kétliteres BlueHDi szerepel a kínálatban. Mindhárom erőforrásnál a katalitikus oxidációnak és az adalékolt részecskeszűrésnek köszönhető a 100 g/km alatti károsanyag-kibocsátás. A sebességváltók terén természetesen öt- és hatfokozatú manuális tartozik mindegyik üzemanyag és teljesítmény kategóriához, azonban a 130 lovas PureTech vagy 2.0 BlueHDi esetében lehetőség van a japán gyártású (Aisin) EAT6-os automata váltó opcióra is, melynek felára 350 ezer forint.

A 308 SW-vel érkező új opciók közül kiemelkedik a közvetlenebb kormányzást és élénkebb gázreakciókat életre hívó Driver Sport Pack. Ez a csomag tartalmazza az utastéri sportos motorhangot, a vörös műszerfal világítást és a gyorsulási és egyéb versenypályán hasznos műszaki paraméterek megjelenítését is. A vezetést támogató csomag(Driver Assistance Pack) az autó elején elhelyezett radarok segítségével távolságot tart és sebességhatárolós tempomatot rejt, valamint figyelmeztet az ütközés veszélyére és szükség esetén vészfékez is. A Peugeot legújabb generációs parkolási rendszere is elérhető a 308 SW-ben, így merőlegesen és párhuzamosan is elvégzi a parkolást helyettünk az automatika.

A hatchbackhez képest a nagyobb csomagtartóért csupán 230 ezer forinttal kell többet leperkálni a szalonokban, amennyiben az elegancia és a praktikum dominál a döntésben. Az 5 év vagy 100 ezer kilométeres kiterjesztett garanciával kínált, legolcsóbb 308 SW ezáltal 4,97 millióért vihető haza, a legdrágábbért pedig listaáron 7,28 milliót kell kifizetni köszönhetően a 300 ezres bevezető árkedvezménynek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2019.12.14
A Tokiói Olimpia és Paralimpia Szervezőbizottsága (Tokió 2020) bemutatta azoknak az autónak a....
2019.12.14
Novemberben a Volkswagen-csoport 988.800 járművet szállított ki az ügyfelek számára az egész....
2019.12.14
Az európai vásárlók nem rajonganak már a kupék és kabriók iránt sem, a prémium kupék iránt a....
2019.12.14
A mosonmagyaróvári rendőrök a közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésének....
2019.12.13
Michelisz Norbert mindkét időmérőt megnyerte a túraautó-világkupa (WTCR) szezonzáró malajziai....
2019.12.13
Mi lesz, ha vidékre utaznánk? Egy villanyautó csak városba való. Hangzatos mondatok, amiket a....
2019.12.13
George Russel helyzete a Forma 1-ben különleges. Első szezonját pont nélkül zárta, azok a pilóták....
2019.12.13
Sun Chen Kínából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára. ..
2019.12.13
November közepén az egész országot megrázta a szlovén viadukton tragikus balesetet szenvedett, 53....
2019.12.13
Az óriási érdeklődés, illetve a megtelt gyártási kapacitások miatt a Volkswagen (VW) konszernhez....