autóipar

NGM: több mint 600 millió forintos tanműhely-támogatást kap a Mercedes

2017.03.30.

A nemzetgazdasági miniszter egyedi döntése alapján 622 millió forint tanműhelyre fordítható költségvetési támogatást kap a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tanműhely-fejlesztéssel nőhet a szakképzésben résztvevők száma a munkaerőpiac elvárásainak megfelelően. Hozzátették, hogy a vállalatoknál elsajátított tudás és készség birtokában a leendő szakemberek azonnal a munkaerőpiacra léphetnek, az állam ezért adókedvezményekkel és közvetlen támogatással ösztönzi a vállalatokat a gyakorlati oktatásában való részvételre.

A közlemény felidézte, hogy a tanulószerződéses létszámot legalább 50-nel növelő tanműhelyekre egyedi minisztériumi döntéssel, legalább 27 százalékos önrész mellett tanulónként átlagosan legfeljebb 8 ezer eurónak, összességében legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő juttatást kaphatnak a gazdálkodó szervezetek, ha a tanulói létszámot és a tanműhely fenntartását legalább 5 évre vállalják.
Az NGM hangsúlyozta, hogy a középszintű duális képzést segítő tanműhelyeket, valamint a tanulók költségeinek biztosítását adókedvezmények is segítik.

 

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....