Ford Focus

Öt csillagot kapott az új Focus

2018.07.25.

Az új Ford Focus maximális, 5 csillagos értékelést kapott a független törésteszt-intézet, az Euro NCAP vizsgálatán. Ez az egyik első jármű, ami az Euro NCAP, új, jóval szigorúbb tesztsorozatán ért el kiemelkedően magas pontszámot.

"A Focusban kifinomult megoldások segítenek a balesetek megelőzésében, vagy súlyosságuk mérséklésében. Ezek egyike az Euro NCAP által is ajánlott Gyalogos- és Kerékpáros-észleléssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer, ami felfedezi az autó előtti útszakaszon, vagy annak közelében tartózkodó embereket, sőt azokat is, akik keresztezhetik az autó nyomvonalát. A rendszer – amely automatikusan fékez, ha gázolásveszélyt észlel, és a vezető nem reagál a figyelmeztetésre – immár a kerékpárosokat is felismeri, és a fényszórók fényének segítségével éjszaka is működik" – írta közleményében a Ford.

Az Euro NCAP magas pontszámmal jutalmazta a Focusban a felnőtt utasok és a gyermekek védelmét. Ennek elérésében nagy szerepet játszik, hogy a Ford vadonatúj C2 padlólemezének alkalmazásával 40 százalékkal hatékonyabb lett az autó orr-részének energiaelnyelő képessége, valamint az, hogy a karosszériaszerkezet 33 százaléka ultranagy szilárdságú acélból és présedzésű, melegformázott bóracélból készül. A Focus azokon a teszteken is maximális pontszámot kapott, amelyek két jármű oldalirányú ütközését szimulálják. A vezetősegítő technológiák minden eddiginél szélesebb kínálatának működését három radar, két kamera és 12 ultrahangos érzékelő segíti.

További biztonsági újdonságok:

  • Az Adaptív Sebességtartó Automatikát (ACC) ezentúl Stop & Go rendszer, Sebességkorlátozásra Figyelmeztető rendszer és Sávközép technológiák egészítik ki, segítve a vezetőt az araszoló forgalomban. Az autóban az Euro NCAP által ajánlott Sávtartó Asszisztens és Intelligens sebességhatároló is működik
  • Az Adaptív Fényszórórendszerben az új, kamerával működő Prediktív kanyarfény és a Jelzőtábla-felismerő világítás már előre a helyes irányba állítja a fényszóró fénynyalábját. A rendszer felméri az autó előtti útszakaszt, és a jelzőtáblák információit is felhasználja a látási viszonyok javítására
  • A Kikerülő Kormányzási Asszisztens a szegmensben elsőként bevezetett technológia, amely segít, hogy a vezető egy elkerülő manőverrel megakadályozza az ütközést az előtte hirtelen megálló vagy erősen lassító járművel
  • Rossz Irányra Figyelmeztető rendszer: az először a német, osztrák és svájci piacokon megjelenő rendszer a szélvédő mögé épített kamera és a navigációs rendszer információi alapján fény- és hangjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha áthajt két ‘behajtani tilos’ jelzésen egy autópálya-felhajtón
  • Ha mégis bekövetkezik egy baleset, az új Ütközés Utáni Fékezés az első becsapódás észlelése után a féknyomás automatikus módosításával mérsékli a lehetséges másodlagos ütközés hatását; az autó lelassítása kisebb sérülési kockázatot jelent az utasok és a jármű számára.
  • Megjelenik a Ford első Head-up display (HUD) rendszere az európai piacon, ami segít, hogy a vezetőnek minél ritkábban kelljen elfordítania tekintetét az útról, a széles látószögű tolatókamera pedig180 fokos képet mutat az autó mögötti területről
  • A Keresztirányú Forgalomfigyelővel kiegészített Holttérfigyelő rendszer a parkolóhelyről történő kitolatás közben figyelmezteti a vezetőt, ha az autó nyomvonalát egy másik jármű keresztezheti; a rendszer most először kínál automatikus fékezés funkciót az ütközés elkerülésére vagy a baleset súlyosságának mérséklésére, ha a vezető nem reagál a jelzésre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
A mexikói autóipar történetének egyik legsikeresebb hónapját tudhatja magáénak: idén áprilisban 14....